
Márki-Zay Péter örömmel hallja, hogy „Erdélyben is vannak bátor székelyek”
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook
Az erdélyi, székelyföldi polgármesterek elutasító állásfoglalása ellenére is Erdélybe készül Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzék kormányfőjelöltje.
2022. február 09., 12:462022. február 09., 12:46
2022. február 09., 12:482022. február 09., 12:48
Hódmezővásárhely polgármestere az ATV televízió Egyenes beszéd című műsorában kedden este elmondta, hogy szeretne Erdélybe is elutazni a kampánya során, és kérte is a kollégáit, hogy szervezzék meg. Elmondása szerint tavaly a koronavírus-járvány miatt „teltházas találkozókat kellett lemondania Kolozsváron és Marosvásárhelyen”.
„Nagy örömmel hallom, hogy Erdélyben is vannak bátor székelyek, akik ki mernek állni beszélgetni egy nem fideszes politikussal, és nem félnek attól, hogy az ő intézményük vagy településük ezért nem kap majd támogatást a Fidesztől vagy lejárató kampánynak lesznek a céltáblái” – hangoztatta a műsorban Márki-Zay Péter. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt állította, szívén viseli a határon túli magyarok sorsát, és remélt választási győzelme után úgy fogja támogatni őket, hogy nem vár el tőlük az erdélyi magyar polgármesterekéhez hasonló állásfoglalást, amelyet a politikus „pártos nyilatkozatnak” nevezett.

Több erdélyi önkormányzati vezető is nemet mondott az ősz során Márki-Zay Péternek, amikor az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kilátásba helyezte, hogy Erdélybe látogatna. Nyolc elöljáró közös levélben jelezte, hogy a választásokig nem kívánja őt fogadni.
Mint arról beszámoltunk, a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva utasította el tavaly októberben a kormányfőjelölt fogadását nyolc erdélyi magyar önkormányzati vezető. A Székelyhon portál által a napokban nyilvánosságra hozott, Márki-Zay Péternek címzett levelet Borboly Csaba, Tamás Sándor, Péter Ferenc és Pataki Csaba, Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megye önkormányzatának elnöke, valamint e megyék megyeszékhelyeinek a polgármesterei: a csíkszeredai Korodi Attila, a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád, a marosvásárhelyi Soós Zoltán és a szatmárnémeti Kereskényi Gábor írta alá.
Az elöljárók közölték: bár a találkozás szándékát értékelik, a megkeresésre nemmel válaszolnak. Hangsúlyozzák: az országgyűlési választások után minden magyar politikai szervezet képviselőjével tárgyalnak, mert hisznek abban, hogy a magyar nemzet egységét helyre kell állítani. A Székelyhonnak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere erősítette meg a levél hitelességét. Közölte: hivatalos választ nem kaptak rá, de Márki-Zay Péter csapatának egyik tagja magánüzenetben jelezte, hogy tudomásul vették a levél tartalmát.

Indulatos hangvételű nyílt levélben reagált Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselője arra, hogy az RMDSZ számos önkormányzati vezetője visszautasította, hogy fogadja Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
1 hozzászólás