2011. november 07., 05:432011. november 07., 05:43
Hivatalos adatok szerint eddig több mint 450 ember vesztette életét a thaiföldi áradásokban. Bangkok északi részén víz alá került a Ladprao csomópont, ahol három fontos útvonal fut össze. Péntek éjszaka homokzsákokból emelt gátfélével igyekeztek a város szíve felé hömpölygő víz útját állni. A hatóságok mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy az ár elöntse az üzletközpontot, hiszen az beláthatatlanul súlyos gazdasági következményekkel járhat. A Bangkokban kiépített vízelvezető rendszer az elmúlt évek monszunesőzései idején rendben működött, de az idei esős évszak különösen kiadós volt, négy évtized óta nem gyűlt össze olyan hatalmas mennyiségű víz, mint idén, és a szivattyúk képtelenek voltak megbirkózni a víztömeggel. Az áradat veszélyezteti a város metróhálózatát is.
Bangkok ötven kerülete közül nyolcnak a lakosait kérték meg otthonuk átmeneti elhagyására. A hatóságok eddig 231 befogadóközpontot létesítettek, amelyekben több mint 60 ezer embert tudnak elhelyezni, több mint tízezren pedig sátrakban lakva várják, hogy a csaknem fél évszázada legsúlyosabb árvíz elvonuljon végre.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.