Hirdetés

Bakri: Románia terrorista célpont

Románia és Bulgária is legitim célpont az iszlamista terroristák számára, mivel muzulmán föld, a két ország katonái pedig Afganisztánban harcolnak – jelentette ki a szélsőséges iszlamista Omár Bakri sejk, aki a nyári, több izraeli turista életét követelő burgaszi robbantásos merényletért is felelősséget vállalt.

Balogh Levente

2012. október 05., 10:392012. október 05., 10:39


 „Ha az iszlám egyszer megvetette a lábát egy területen, az iszlámmá válik, és a muzulmánoknak kötelességük egy nap felszabadítani. Például Spanyolország iszlám föld” – szögezte le Bakri.
Bakri a bolgár 24 Csasza című lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában Kelet-Európát – Románia, Albánia, Macedónia, Szerbia, Koszovó és Bosznia – is iszlám földnek nevezte.

Kijelentette: mivel csapatai jelen vannak Afganisztánban és Irakban, és együttműködik Izraellel, Bulgária legitim terrorista célpont. „Bulgária szívében is végrehajthatunk merényleteket. Ugyanezt megtehetjük Romániában és más országokban is. Ez a konkrét taktikán és stratégián múlik” – jelentette ki a sejk. Emlékeztetett a bulgáriai Burgasz üdülővárosban nyáron elkövetett robbantásos merényletre, amelynek célpontjai izraeliek voltak.

Omár Bakri Mohamed Szíriában született 1958-ban dúsgazdag család gyermekeként. Diákként került kapcsolatba a radikális iszlám mozgalmakkal, Libanonban és Egyiptomban tanult, majd Szaúd-Arábiába költözött. A sejket Szaúd-Arábia radikális nézetei miatt kitoloncolta, és 19 évig Nagy-Britanniában élt, ahol az egyik legkeményvonalasabb szélsőséges szónokként volt közismert. Az al-Kaida terrorszervezethez közel állónak tartott sejk jelenleg Libanon északi részén tartózkodik, miután a 2005-ös londoni merényleteket követően el kellett hagynia Nagy-Britanniát. Titus Corlăţean román külügyminiszter a fenyegetésre reagálva csütörtökön kijelentette: Románia továbbra is teljesíti a NATO-tagságból adódóan vállalt békefenntartói kötelezettségeit Afganisztánban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés