Az MDF nem akar közösködni

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Csak a jelenlegi kormánypártok állapodtak meg a második fordulós stratégiáról Akárcsak a vasárnapi szavazatszámláláskor, tegnap is az MDF „szolgáltatta” a választási izgalmakat Magyarországon. Miközben ugyanis a jelenlegi kormánypártok megállapodtak a második fordulós együttműködésről (képünkön Hiller István, Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor), Dávid Ibolya MDF-elnök ismét kizárta, hogy jelöltjeik visszalépnének a Fidesz javára. Szakértők szerint a nagyobbik ellenzéki pártnak így nincs esélye ledolgozni jelenlegi hátrányát.

Gazda Árpád

2006. április 11., 00:002006. április 11., 00:00

Amíg a jelenlegi kormánypártok hamar megegyeztek tegnap a magyar parlamenti választások második, április 23-i fordulójában való együttműködésről, addig a jobboldalon egyelőre nyoma sincs az egyetértésnek. Ez pedig mindenképpen az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kedvez, hiszen az első forduló végleges adatai szerint az MSZP a szavazatok 43,21 százalékát, a Fidesz–KDNP 42,03, az SZDSZ 6,50, az MDF pedig 5,04 százalékát szerezte meg. Így az Országgyűlés 386 helye közül a választások első fordulója után 212-t már betöltöttek, ebből az MSZP 105 mandátumot szerzett (egyéni választókerületből 34, területi listán 74), a Fidesz 97-et (28/69), az SZDSZ négyet, az MDF pedig kettőt (mind területi listán).
A 174 betöltetlen mandátumból 64 képviselői helyet osztanak szét az országos kompenzációs listáról, 110 mandátum sorsa pedig az egyéni választókerületekben dől el. Ez utóbbiak közül az első fordulóban 61 helyen MSZP-s vagy közös kormánypárti, 48 helyen fideszes, egy helyen pedig független jelölt állt az élen az első fordulóban. Az országos listára az állampolgárok közvetlenül nem szavaznak, innen töredékszavazatok alapján kaphatnak mandátumot a pártok.

Két forgatókönyv valószínűsíthető
A Török Gábor és Lakner Zoltán politológus nevével fémjelzett Vision Consulting kommunikációs tanácsadó és stratégiai elemző cég két valószínű forgatókönyvvel számol a második forduló kapcsán. Az egyik, valószínűsíthető változat szerint az MSZP és az SZDSZ megszerzi a 110 egyéni választókerület többségét (de legalább közel a felét), és ezzel a két párt abszolút többséget szerez az országgyűlésben. Ez a forgatókönyv akkor látszik a legvalószínűbbnek, ha az MDF nem lépteti vissza a Fidesz javára a negyven választókerületben harmadik helyen végzett jelöltjeit. A másik, szintén valószínűsíthető változat szerint az MDF képviselői dönthetik el, milyen kormány alakul. Ez a helyzet akkor körvonalazódhat, ha a Fidesz 10–15 mandátummal többet nyer, mint az MSZP–SZDSZ. Ebben az esetben sem a Fidesznek, sem a jelenlegi koalíciónak nem lesz abszolút többsége. A két oldal közül egyik sem tud kormányt alakítani az MDF valószínűen több mint tíz mandátuma nélkül.

Csak a baloldalon van megállapodás
Az MSZP és az SZDSZ már meg is állapodott abban, hogy a liberálisok 55, a szocialisták pedig három helyen léptetik vissza jelöltjüket egymás javára az országgyűlési választások második fordulójában. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint a tegnapi megbeszélésen nem volt szó kormányzati pozíciókról, arról viszont igen, hogy a kampányt összehangolják a következő két hétben.
A konzervatív oldalon azonban az MDF elnöke, Dávid Ibolya tegnap kijelentette: a párt elnöksége óriási többséggel azt javasolja országgyűlésiképviselő-jelöltjeinek, hogy ne lépjenek vissza a második fordulóban a megmérettetéstől. Ha az MDF nem lépteti vissza jelöltjeit a második fordulóban a Fidesz javára, akkor a nagyobbik ellenzéki pártnak kevés esélye marad arra, hogy az Orbán Viktor által a győzelemhez szükségesnek vélt 75 egyéni mandátumot megszerezze. A pártvezető tegnap levelet kapott Orbán Viktor Fidesz-vezetőtől, amelyben a nagyobbik ellenzéki párt a két forduló közötti együttműködésre hívja fel az MDF-et. A megkeresésre ma ad hivatalos választ az MDF. Dávid Ibolya azonban tegnap emlékeztetett az MDF azon korábbi vállalására, miszerint a párt nem fog asszisztálni Orbán Viktor „baloldali politikájához”, és nem fogja hatalomra segíteni Gyurcsány Ferencet. Az MDF vezetője szerint ma egy 10 százalékos párt vezetője lenne, ha nem kellett volna elszenvedniük a sok igazságtalanságot a Fidesztől. Ezért, fogalmazott Dávid Ibolya, az MDF nem kíván egy halálos ölelés részese lenni.

Mozgósító nagygyűlések
A Fidesz a tegnapi, a budai Várban több tízezer ember részvételével megtartott kampánygyűlésén is kérte az MDF támogatását. „Ha nem vagyunk képesek összefogni, mert a hiúság erősebb, mint a haza szeretete, történelmi vétket követünk el – jelentette ki Pokorni Zoltán alelnök. – A nemzeti oldal már kétszer veszítette el a választást azért, mert nem volt képes összefogni, harmadszorra tanuljunk az eltelt időből, ne azt nézzük, ki mit tett az elmúlt hónapokban, években”. Az MSZP a Batthyány-örökmécsesnél tartott kampánygyűlést, ahol az SZDSZ-szel való összefogás megünneplésén volt a hangsúly.


A határon túl a többpárti Országgyűlést üdvözölték
Üdvözölték a többpárti parlament létrejöttét a magyarországi parlamenti választások első fordulójának eredményeként az MTI-nek nyilatkozó határon túli magyar vezetők. Markó Béla, az RMDSZ elnöke külön örömét fejezte ki, hogy a Magyar Demokrata Fórum is bejutott a parlamentbe, mert ennek a pártnak, mint mondta, a kilencvenes évek elején nagy szerepe volt a határon túli magyarsággal kapcsolatos politika kialakításában. Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke viszont sajnálatának adott hangot, amiatt hogy eredményesnek bizonyult „a magyarországi utódkommunista párt propagandája”, „szemfényvesztő politikája”. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint az első forduló eredményein a második fordulóban már nagyon nehéz lesz változtatni. Bizakodását fejezte ki, hogy az MSZP és a következő magyar kormány kész lesz „tisztességesebben együttműködni” a határon túli magyarokkal. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt
2025. szeptember 05., péntek

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat