
Ez maradt Ukrajna második legnagyobb városának, Harkivnak az egyeteméből az orosz bombázások nyomán
Fotó: Twitter
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szombaton megjelent interjújában felszólította a NATO tagországait, hogy ne szállítsanak több fegyvert a kijevi hatalomnak, „ha valóban meg akarják oldani az ukrajnai válságot”.
2022. április 30., 16:272022. április 30., 16:27
2022. április 30., 16:382022. április 30., 16:38
A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az ukrajnai „különleges hadművelet továbbra is a terveknek megfelelően halad, és minden kitűzött célunkat el fogjuk érni ellenfeleink ellenállása dacára”. A külügyminiszter azt állította az interjúban, hogy a háború február 24-i kezdete óta egymillió embert menekítettek ki Ukrajnából Oroszországba, és közöttük 120 ezer külföldi van, ezen belül körülbelül 300 kínai.
Emiatt részben „a kijevi hatalom nyugati támogatóinak harcias retorikáját és lázító cselekedeteit” okolta. Szergej Lavrov előző nap ismételten kijelentette, hogy minden, Ukrajnába küldött külföldi fegyverszállítmány „legitim célpont” Oroszország számára. Az AP hírügynökség megjegyezte, hogy az orosz állami tévé egyik péntek esti adásában egyes meghívott vendégek azt javasolták, hogy Oroszországnak atomfegyvert kellene bevetnie a konfliktusban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy lengyel újságíróknak adott interjújában azt állította pénteken, hogy az orosz erők mintegy ötszázezer ukránt vittek erőszakkal és jogellenesen Oroszországba – emlékeztetett a Reuters hírügynökség, amely hozzátette, hogy sem Lavrov, sem Zelenszkij állítását ebben a kérdésben nem lehet egyelőre ellenőrizni.
Fotó: Twitter
Az orosz hadsereg szombaton is erős nyomás alatt tartotta a dél- és kelet-ukrajnai régiókat, különösen az északkeleti Harkiv környékét, ahol minden lehetséges eszközzel fokozni akarja katonai fölényét, és ahol Kijev ezzel szemben saját taktikai sikerekről számolt be – írta az AFP hírügynökség az ukrajnai háborúról szóló összefoglaló jelentésében. Az ország második legnagyobb városából, Harkivból – amelyet hetek óta ostromol az orosz tüzérség – hatalmas robbanásokat lehetett hallani szombatra virradóra. Pénteken napközben életét vesztette legalább egy ember és több megsebesült a városban a helyi katonai igazgatás közlése szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elismerte, hogy ebben a régióban súlyos a hadihelyzet. Szerinte ennek ellenére taktikai sikereket érnek el.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!