
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Elítéli Jean Castex francia miniszterelnök, hogy több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A kormányfő „az aljas cselekmények” megbüntetését ígérte kedden a nemzetgyűlésben.
2022. január 05., 08:412022. január 05., 08:41
„Minden erőszak elfogadhatatlan egy demokratikus társadalomban. De miután a közhatalom letéteményeseiről, megválasztott képviselőkről van szó, az erőszak alkalmazása a demokráciát, a köztársasági paktumot fenyegeti” – fogalmazott a miniszterelnök.
– tette hozzá Jean Castex.
Mint ismeretes, az elmúlt hetekben elsősorban a kormánypárti többség több képviselője is jelezte, hogy halálos fenyegetést kapott, illetve megrongálták a gépkocsiját vagy az ingatlanát, amiért a kormány kezdeményezte a koronavírus elleni védettségi igazolás oltási igazolássá alakítását.
A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben. Január 15-től – a törvénytervezet értelmében – ezekre a helyekre
Az intézkedéssel a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást.

A francia parlament megkezdte annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át; az előterjesztés miatt számos képviselőt megfenyegettek.
Olivier Véran egészségügyi miniszter a keddi vitában bejelentette, hogy
A legutóbbi rekordot december végén jelentették, akkor 230 ezer új esetet regisztráltak egyetlen nap alatt. Kórházban jelenleg 19 ezer fertőzöttet ápolnak, intenzív osztályon 3500-an vannak. Mindkét szám fele annyi, mint az előző járványhullámok tetőzésekor, s a kormány továbbra is abban bízik, hogy a magas átoltottságnak köszönhetően elkerülhető lesz az egészségügyi ellátórendszer megbénulása.
„Az oltások nem akadályozzák meg a fertőzést, de megakadályozzák a betegség súlyos formájának kialakulását” – emlékeztetett a miniszter. Elmondta, hogy az intenzív osztályokon húszszor annyi az oltatlan páciens, mint a háromszor beoltott.
A törvénytervezet amúgy a védettségi igazolással történő visszaéléseket a korábbiaknál szigorúbban bünteti, akár öt év szabadságvesztés és 75 ezer eurós pénzbírság is kiszabható a csalókra. Gérald Darmanin belügyminiszter a keddi vitában elmondta: a rendőrség csaknem 200 ezer visszaélést leplezett le december 30-ig, s 435 ügyészi eljárás indult a csalók ellen.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
szóljon hozzá!