2011. április 19., 14:492011. április 19., 14:49
Május 18-án Budapestre utaznak a Velencei Bizottság szakértői, s júniusban Strasbourgban jelentést terjesztenek a tanács parlamenti közgyűlése elé - közölték ugyanabból a forrásból.
A bizottság, amely tanácsot, segítséget nyújt minden államnak, ha az meg akarja reformálni törvényeit és politikai intézményeit, egy március közepén közzétett állásfoglalásában megemlített „bizonyos aggodalmakat” az alkotmány kidolgozásának folyamatában. Hangsúlyozta az átláthatóság hiányát, a kormánytöbbség és az ellenzék közötti párbeszéd elégtelenségét, a nyilvános viták és az idő hiányát.
Április 14-én Thomas Market, az állandó munkáját Strasbourgban végző bizottság titkára úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egy alkotmánynak „egyesítenie és nem megosztania kell a nemzetet”. Másnap az Európai Bizottság azt az óhaját hangoztatta Brüsszelben, hogy az új magyar alkotmány feleljen meg az európai értékeknek.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn Bécsben úgy vélekedett, hogy Magyarországnak konzultálnia kell új alkotmányáról a nemzetközi intézményekkel. „Nagyra értékelném, ha a kormány tanácsot kérne másoktól (más intézményektől) Magyarországon, vagy az Európa Tanácstól vagy az ENSZ-től” - mondta.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!