Az EP nem akar foglalkozni az egyházi ingatlanokkal

A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében az Európai Parlamenthez (EP) benyújtott petíciót "befogadták" ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani - közölte Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kedden Brüsszelben, a témában Tőkés László erdélyi EP-képviselő által szervezett EP-közmeghallgatáson.

Balogh Levente

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2013. szeptember 25., 15:512013. szeptember 25., 15:51

Lomnici - Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspökével, valamint Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen benyújtott petíciójában - azt kérte, hogy az EP szólítsa fel Romániát: az egyházi ingatlanok tekintetében is tartsa be az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és a már jogosan visszaadott egyházi tulajdonokat ne vegye vissza jog szerinti gazdáiktól. A közmeghallgatáson Lomnici és Erdélyi mellett jelen volt Kató Béla erdélyi és Fazekas László szlovákiai református püspök, valamint Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök is.

A probléma hátterét vázolva Tőkés László elmondta, hogy a második világháború után Erdélyben és a Felvidéken elkobozták az egyházi ingatlanok jelentős részét, így a szabad vallásgyakorláshoz szükséges vagyoni, működési feltételek súlyos kárt szenvedtek. Románia uniós csatlakozásakor vállalta, hogy rövid határidőn belül elbírálja a magyar egyházak visszaszolgáltatásra vonatkozó igényét, azonban a kérelmeknek csupán mintegy feléről döntöttek, és ezek jelentős részében sem kerülhetett sor tényleges birtokbavételre. Felvidéken a visszaszolgáltatási kérelmek több mint harminc százaléka elbírálatlan, és ezzel a református egyház működési feltételeit jelentős mértékben korlátozzák.

A Lomnici Zoltán, Erdélyi Géza és Sándor Krisztina által benyújtott petíciót az EP szakbizottsága befogadta ugyan, azaz elismerték, hogy az megfelel a petíciókkal szembeni tartalmi és formai követelményeknek, azonban a petíciós bizottság vezetése nem kívánja bizottsági politikai vitára bocsátani a dokumentumot - hangzott el a közmeghallgatáson. Tőkés és Lomnici egyaránt hangsúlyozta, hogy fellépnek e jogellenes törekvéssel szemben, és ugyanakkor mindketten kilátásba helyezték, hogy a kezdeményezéssel szükség esetén az EU luxembourgi székhelyű legfőbb igazságszolgáltatási fórumához is készek fordulni. \"Bizonyítható, hogy Románia nem tartotta be az EU-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit\" - hangsúlyozta Lomnici Zoltán.

Az egyházi küldöttek a közmeghallgatáson ismertették a felvidéki és erdélyi magyar egyházak helyzetét. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői - mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk - memorandumban fordulnak az említett problémával az EU vezetőihez, valamint az EP petíciós bizottságához. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a rendezvényen beszámolt arról is: még nem dőlt el véglegesen annak a másik petíciónak a sorsa, amely az ellen emel szót, hogy a magyar állampolgárság felvétele a szlovák állampolgárság elvesztésével jár. Lomnici elmondta: Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról tájékoztatta őt, hogy ellenvetéssel él a petíciónak az illetékes bizottság napirendjéről való levétele ellen, amelyet Jaroslav Paska szlovák EP-képviselő kezdeményezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt
2025. szeptember 05., péntek

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat