
Fotó: Facebook/ European Comission
Az EU vezetői beleegyeztek a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös vásárlásába, annak érdekében, hogy lenyomják a fogyasztói árakat – közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően, pénteken.
2022. március 25., 22:082022. március 25., 22:08
2022. március 26., 08:242022. március 26., 08:24
Ursula von der Leyen az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel közösen tartott sajtóértekezletén azt mondta, hogy az energiahordozók közös vásárlásával az EU ki fogja használni kollektív alkuerejét.
„Ha a gázpiacot nézzük, a globális vezetékes gázpiac 75 százalékát az európai adja. Tehát óriási vásárlóerőnk van” – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen.
– tette hozzá.
Véleménye szerint eljött az idő, hogy az EU felülvizsgálja az európai uniós energiapiac felépítését, továbbá infrastrukturális fejlesztésekre van szükség a tárolókapacitás bővítésére. Elmondta, noha a tagországi vezetők megpróbáltak kompromisszumot találni a megugró energiaköltségek kezelésére,
Az erre vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság májusban mutatja be – közölte.
A tagországok vezetői támogatták az Európai Bizottság azon terveit, amelyek kötelező gáztartalék létrehozását írják elő a tagállamoknak a jövő téli energiaellátás biztosítására és a növekvő költségek kezelésére.
„Ez lesz az ellátási zavarok elleni biztosítékunk” – fogalmazott.
Emlékeztetett: megállapodásra jutottak Joe Biden amerikai elnökkel arról, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió új partnerséget hoz létre, hogy csökkentse Európa függőségét az orosz energiahordozóktól.
Az Európai Bizottság pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy együtt fog működni az uniós tagállamokkal, hogy legalább 2030-ig stabil, évente mintegy 50 milliárd köbméter keresletet biztosítson az amerikai LNG-termékek iránt – közölte von der Leyen.
Az uniós csúcstalálkozó első munkanapján elfogadott zárónyilatkozatban a tagországi vezetők hangsúlyozták: a bevezetett szankciók képesek arra, hogy meghiúsítsák Oroszország képességét az Ukrajna ellen indított agresszió folytatására, azonban az intézkedések széles körű betartására van szükség.
Az uniós tagállamok vezetői elkötelezték magukat amellett, hogy támogatást nyújtanak az ukrán kormánynak azonnali szükségletei kielégítéséhez, és a háború végeztével a demokratikus Ukrajna újjáépítéséhez.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán, azt mondta: az Oroszországgal folytatott háború az értékek összecsapása, amelyben Ukrajna méltónak bizonyult az európai uniós tagságra.
Az ukrán elnök megköszönte, hogy az EU katonai és humanitárius támogatást nyújt országának, ugyanakkor hangsúlyozta, az EU lassan reagál, és késik az újabb szankciók kivetésével Moszkva, és különösen az orosz energiaszektorral szemben, amely „Vlagyimir Putyin orosz elnök hadigépezetét táplálja”.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
szóljon hozzá!