
Képünk illusztráció
Fotó: Agerpres
Megkezdte az elmúlt évek legnagyobb közös hadgyakorlatát hétfőn Dél-Korea és az Egyesült Államok – jelentették be hivatalosan Szöulban.
2022. augusztus 22., 10:432022. augusztus 22., 10:43
2022. augusztus 22., 10:462022. augusztus 22., 10:46
A szeptember 1-jéig tartó, Ulcsi Szabadságpajzs névre keresztelt művelettel párhuzamosan Dél-Korea külön, négynapos polgári védelmi gyakorlatot is tart. A katonai és a civil gyakorlatok célja az ország védelmi képességének megerősítése és felkészítése a változó hadviselési módokra, a többi között a kiberfenyegetések elhárítására.
– jelentette ki a kormányülésen Jun Jok Szol dél-koreai elnök.
Észak-Korea korábban rendszeresen elítélte a közös, dél-koreai-amerikai gyakorlatokat, és azt állította, hogy a két ország invázióra készül a kommunista diktatúra ellen. Legutóbb 2017-ben tartottak hasonló méretű közös hadgyakorlatot, majd a műveletek léptékét visszafogták a koronavírus-járvány miatt, s emellett Jun elődje, Mun Dzse In előző elnök békülékenyebb hangot ütött meg Phenjannal, mert szerette volna újraindítani a megrekedt tárgyalásokat. Jun ezzel szemben az elrettentést szeretné megerősíteni, és ismét rendszeressé tenné a nagyszabású közös gyakorlatokat.
Szöuli illetékesek szerint Phenjan újabb, immár hetedik kísérleti atomrobbantására is készül. Jun gazdasági segítséget ígért Észak-Koreának, ha Phenjan megválik atomfegyvereitől, de a diktatúra visszautasította a javaslatot.

Dél-Korea és az Egyesült Államok harcászati rakétákkal gyakorlatozott hétfőn Dél-Korea keleti partjainál, válaszul az Észak-Korea által az előző nap indított rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták sorozatára.

Jun Szuk Jol dél-koreai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának, ha az megválik atomfegyvereitől.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!