
Blokád. Az amerikai flotta lezárja az iráni kikötőket
Fotó: PACOM.mil
Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket – közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. április 13., 09:502026. április 13., 09:50
Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közösségi médiában megjelent közleménye szerint a zárlatra vonatkozó művelet április 13-án, washingtoni idő szerint délelőtt 10 órakor indul.
– olvasható.
A Középső Parancsnokság azt is közölte, hogy a zárlat nemzetiségtől függetlenül minden hajóra vonatkozik majd és minden iráni kikötőt érint az Perzsa- és az Ománi-öböl partvidékén.
A CENTCOM közlése szerint az Iránon kívüli kikötőkbe tartó és onnan indult hajók mozgását nem érinti az intézkedés a Hormuzi-szorosban, és egyben útmutatást adott ki, hogy a zárlat alá nem tartozó hajók milyen módon vegyék fel a rádiókapcsolatot a blokád betartatásáért felelős amerikai haditengerészeti egységekkel.
A tengeri blokád szándékát Donald Trump amerikai elnök jelentette be vasárnap közösségi oldalán, majd egy interjúban a venezuelai kikötők ellen 2025 őszén bevezetett zárlathoz hasonlította, amit Irán esetében jelentősebb erők bevetésével hajtanak végre.
– ismertette vasárnap Donald Trump a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
Az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak adott telefoninterjúban közölt részleteket a blokád tervéről, és megerősítette, hogy az hamarosan életbe lép. Azt is hangoztatta, hogy nem fogja megengedni Iránnak, hogy válogasson, mely országokhoz tartozó hajók kelhetnek át a Hormuzi-szoroson, és melyek nem.
Donald Trump azt is közölte, hogy
Hozzátette, hogy az Egyesült Királyság, valamint egyéb országok szintén tengeri aknák felkutatására alkalmas hajókat küldenek.
Az elnök közlése szerint Irán korábban tengeri aknák elhelyezésére alkalmas 28 hajóval rendelkezett, amelyek mindegyike megsemmisült a február 28-án indított amerikai-izraeli katonai akció során.
A Pakisztánban szombaton tartott és sikertelenül zárult amerikai-iráni béketárgyalásokkal kapcsolatban Trump azt mondta, hogy a számára egyetlen és legfontosabb kérdésről, az iráni nukleáris program leállításáról nem volt egyetértés, azonkívül az iráni fél minden, az Egyesült Államok által igényelt pontot elfogadott.
„Nagyon intenzív tárgyalások voltak, és a másik fél a végére nagyon barátságossá vált” – írta le az Iszlámábádban több mint 20 órán át tartó egyeztetések hangnemét Donald Trump.
Az amerikai elnök ismét arról beszélt, hogy az Egyesült Államok készen áll kőolajat eladni a Hormuzi-szoroson kieső mennyiség pótlására, és közölte, hogy számos üres tanker tart az amerikai kikötők felé, hogy azokat amerikai nyers kőolajjal töltsék fel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!