
Fotó: OceanGate Expeditions
Már abban a pillanatban megsemmisülhetett a Titan nevű tengeralattjáró, és meghalhattak az utasai, amikor megszakadt a kommunikációjuk a felszíni személyzettel – erre a következtetésre jutott az amerikai haditengerészet.
2023. június 23., 19:042023. június 23., 19:04
Állításuk szerint az expedíció megkezdése után 1 óra és 45 perccel a búvárhajó szétrobbanásának hangját rögzíthették a mélyben, vagyis esély sem volt arra, hogy a felszínre emelkedjen. Közben a gazdag turistákat és kutatókat a Titanic roncsaihoz szállító cég is megerősítette: a fedélzeten tartózkodó öt ember életét vesztette.
A hirado.hu beszámolója szerint az utolsó képek a Titan nevű mélytengeri merülőkapszuláról percekkel azelőtt készültek, hogy a kis tengeralattjáró és ötfős legénysége vasárnap alámerült a Titanic roncsaihoz. A búvárhajóban tartózkodott a szervezőcég alapító-vezérigazgatója, valamint egy brit kutató, egy francia Titanic-szakértő, illetve egy pakisztáni üzletember és fia is.
Víz alá merülésük után 1 óra és 45 perccel azonban megszakadt a kapcsolat a felszíni személyzettel. Még aznap intenzív keresés indult a Titan után.
Azonban csütörtökön az amerikai parti őrség bejelentette, roncsdarabokat találtak a tenger mélyén. Ezek közül sikerült azonosítaniuk a Titan egyik talprészét és hátsó borításának egy darabját is. Bár a nyomozás még nem zárult le, a kutatók szerint a törmelékmező arra utal, hogy a nyomáskamra összeroppanása vezetett a tragédiához.
Közben az amerikai haditengerészet bejelentette: az elmúlt napokban rögzített akusztikus adataik között egy olyan hangmintára bukkantak, amely vélhetően a kapszula szétrobbanásának pillanatában keletkezett, amikor megszakadt a Titan és a felszín közötti kommunikáció. Ez alapján pedig nagyon valószínű, hogy a mini-tengeralattjáró már az expedíció első szakaszában megsemmisült az utasaival együtt.
Nem mindenki fogadta azonban megdöbbenéssel a tragédiát. A Titan eltűnése óta egyre több korábbi utas lépett elő, és osztotta meg a tapasztalatait a tengeralattjáró hiányosságairól. Egyik ügyfelük közölte: a merülés közben nem érezte magát biztonságban.
Végül mégis tovább merültünk, elértük a tenger mélyét, és megláttuk a Titanic roncsait”
– mondta Arthur Loibl.
James Cameron, a Titanic című film rendezője, aki 33 alkalommal merült le a mélybe a legendás óceánjáró roncsaihoz, szintén szkeptikus volt az amerikai vállalat tevékenységével kapcsolatban.
De fogalmam sem volt arról, hogy nem kaptak minősítést. Stockton Rush megkérdezte, nincs-e kedvem lemenni vele ebben a szezonban. De nem érdekelt a dolog” – mondta a rendező, aki a Titan tragédiáját a Titanicéhoz hasonlította.
A kutatás azonban ezután is folytatódik. A keresőcsapatok erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy távvezérelt robotok segítségével a felszínre hozzák a merülőhajó roncsait, illetve az utasok földi maradványait.

Meghaltak a Titanic közelében eltűnt Titan merülőhajó utasai – közölte csütörtökön este az OceanGate üzemeltető vállalat.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
1 hozzászólás