2011. május 06., 15:402011. május 06., 15:40
A terrorszervezet egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll az Egyesült Államokon és szövetségesein, amiért egy amerikai kommandó hétfőre virradóra megölte bin Ladent Pakisztánban.
A terrorista hálózat tudatta, hogy nem hagy fel a fegyveres küzdelemmel, és azt hangoztatta, hogy „bin Laden vére értékesebb számára és minden muzulmán számára annál, hogy feleslegesen pazarolják”.
Eközben egy pakisztáni újság szerint le fogják rombolni azt az épületet, ahol Oszama bin Laden terrorista vezér éveken át rejtőzködött. A The News című lap hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte pénteken a hírt. E források szerint azt akarják megelőzni, hogy a ház a dzsihádisták „szent helyévé” váljék. A háromszintes épületet az amerikai kommandós akció után a pakisztáni hadsereg elkobozta, és senki illetéktelent nem enged be. Az épület körül így is tömegek tolonganak.
A fővárostól, Iszlámábádtól északra fekvő Abbotábádban lévő komplexum 2005-ben épült, háromszintes, és magas fal veszi körül. Értékét kezdetben egymillió dollárra tették, de ezt azóta sokan kétségbe vonják.
Bin Laden legfiatalabb felesége, az őrizetbe vett Amal azt mondta a pakisztáni hírszerzésnek, hogy öt éve éltek ott.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!