Hirdetés

Átlagosan 40 embert vesznek őrizetbe naponta Venezuelában

Terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény és zendülés vádjával naponta átlagosan 40 embert vesznek őrizetbe a venezuelai hatóságok a Nicolás Maduro államfő lemondását követelő kormányellenes tüntetéshullám április 1-i kezdete óta.

MTI

2017. július 29., 18:452017. július 29., 18:45

Az összecsapásokban országszerte már több mint százan haltak meg az elmúlt csaknem négy hónapban. A Foro Penal (FPV) nevű venezuelai jogvédő szervezet legfrissebb adatai szerint a venezuelai csendőrség és a venezuelai Hírszerző Szolgálat (Sebin) ügynökei

több mint 4500 embert vettek őrizetbe a tüntetések kezdete óta, közülük mintegy 1200 ember pedig azóta is őrizetben van.

Hirdetés

Alfredo Romero, az FPV igazgatója az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy a hatóságok a tüntetők után kutatva újabban házkutatásokat is tartanak, amelyek során rendszeresen veszik őrizetbe és viszik el a tudomásuk szerint kormányellenes tüntetőket otthonaikból. Az FPV szerint ezeknek az őrizetbe vételeknek egy része önkényes és törvényellenes.

Romero állítása szerint a kormányellenes tüntetőket sok esetben saját szomszédjaik jelentik fel.

„A kormánypárti szomszédok besúgják őket” - mondta az FPV igazgatója annak a nyilvántartásnak az alapján, amelyet a venezuelai hatóságok vezetnek a kormánykritikus lakosokról, és amelyben külön megjelölik a tüntetéseken a csendőrség ellen erőszakkal fellépő embereket.

Idézet
De vannak olyan esetek is, amikor olyan embereket visznek el, akiknek semmi közük sincs a tüntetésekhez”

- jegyzi meg Romero. Közéjük tartozik a 36 éves caracasi lakos, Lolymar Ramos, aki a venezuelai főváros, Caracas szívében található Paraíso kerületben lakik, amely egyike az újabban végzett házkutatások által leginkább érintett kerületeknek. Ramost június 13-án a Sebin mintegy 30 kommandósa vett őrizetbe, miközben munkájából tért haza.

„Azt kérdezték tőlem, hogy (a környéken) kik guarimberók (kormányellenes tüntetők), és mivel nem tudtam nekik információval szolgálni, azt mondták, hogy ugyanúgy bebörtönöznek, mintha egy guarimbera (kormányellenes tüntető nő) lennék” - mesélte Ramos, aki azt is elmondta, hogy a Sebin ügynökei összerugdosták, mielőtt őrizetbe vették és elszállították egy kisteherautóval, amelyen rajta kívül mintegy további 20 őrizetbe vett ember tartózkodott.

A nő 37 napig raboskodott, míg végül az FPV ügyvédeinek sikerült feltételesen szabaládbra helyeztetni őt, habár rendszeresen meg kell jelennie egy bíróság előtt, ahol „terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény” vádja miatt kell felelnie. A vád alapja egy Ramosról és a vele együtt őrizetbe vett rabokról készített videofelvétel, amelyet a VTV közszolgálati televízió is bemutatott egyik műsorában a terrorelhárító műveletek „sikerének” igazolására.

„A Helicoidébe (a Sebin székhelyébe) szállítottak minket, hogy a VTV számára készítsenek velünk egy televíziós műsort. Ott aztán aknavetőket, fegyvereket, robbanószereket, pajzsokat és harci sisakokat helyeztek elénk, és megkérdezték, hogy miért tüntettünk” - mondta Ramos.

A Helicoide épületében tartják fogva a tüntetéseken őrizetbe vett embereken kívül a politikai foglyokat is, akiknek számát az FPV csaknem 500-ra becsüli.

A Sebin székhelyén kívül a második helyszín, ahol a legtöbb fogvatartott van, az a Caracastól délnyugatra található Ramo Verde katonai börtön. Ott raboskodik például a 21 éves, venezuelai-portugál állampolgárságú Abelardo Sánchez, akit egyebek között „zendüléssel” vádolnak. Sánchezt négy társával együtt június 23-án, Caracas keleti felében vették őrizetbe egy lakáson, ahol a hatóságok „három sisakot, két pajzsot, gázmaszkokat és kesztyűket” találtak.

Ez utóbbiak azoknak a fiatal venezuelai tüntetőknek a jellemző kellékei, akik a legdurvább összecsapásokban vesznek részt a csendőrség tagjai ellen a tüntetéseken - mondta Abelardo Sánchez testvére, Lisandro Sánchez a hírügynökségnek. Tagadja a testvére elleni vádakat, és azt fontolgatja, hogy a portugál nagykövetséghez fordul segítségért az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés