2012. március 04., 13:522012. március 04., 13:52
A behatolók vélhetően vasárnapra virradóra írták át az alaptörvény szövegét – írta az Index. A hekkerek átírták az alaptörvény preambulumát, a Nemzeti hitvallást, és az utána következő fejezeteket. A magyar alkotmánybíróság honlapja jelenleg nem elérhető.
„Mi, a magyar nemzet Anonymous tagjai az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat” – olvasható a módosított szövegben.
„Valljuk, hogy a zsarnok eszmék, uralkodók, diktátorok csupán a történelem rövid szakaszai, mely zsarnokságot a nép bármikor elmozdíthat, lázadhat ellene” – egészítették ki a hekkerek a preambulumot.
A behatolók kiegészítették a magyar nemzeti ünnepek listáját november 5-ével „az 1605. évi Guy Fawkes emlékére”. Mint ismeretes, Guy Fawkes 1605-ben részese volt annak az összeesküvésnek, amelynek célja a brit parlament felrobbantása, illetve I. Jakab angol király meggyilkolása volt. A Fawkes-maszk az Anonymous egyik jelképe.
A hekkerek azt is betoldották a szövegbe, hogy „az informatikában dolgozók 2^5, azaz 32 évesen a fizetésük 150%-val nyugdíjba mehetnek, továbbá nyugellátás mellett adómentességet élvezzenek”.
Egy másik módosítás szerint az alaptörvény „teljes jogkörrel felhatalmazza az Anonymous csoportot, hogy felléphessen minden elnyomás, zsarnokság, és azok elkövetőivel szemben. Az önkényes elnyomókkal szembeni fellépőkkel teljes amnesztia van”.
Sereg András, a magyar Alkotmánybíróság szóvivője vasárnap az Indextől értesült a történtekről, és egyelőre semmit nem tudott nyilatkozni az ügyben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.