Több európai országban is súlyos gondokat okoz a megáradt Duna
Árvízi vészhelyzetet hirdetett ki tegnap Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a Duna több szakaszán. Tegnapra Budapesten 848 centiméteres rekordmagasságot ért el a folyam szintje; a Duna és a Tisza több szakaszán is harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. (Képünkön Tahitótfalunál erősítik homokzsákokkal a Duna-partot). Az áradások Csehországban hét halálos áldozatot követeltek, Kárpátalján pedig két gyerek vesztette életét. Romániában a Duna Konstanca megyében újabb településeket árasztott el, országszerte több száz hektár mezőgazdasági terület áll víz alatt. Az országos katasztrófaelhárítási parancsnokság ülésén védelmi intézkedésről döntöttek a hatóságok.
Árvízvédelmi vészhelyzetet hirdetett ki Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő tegnap délutántól a Duna folyam több szakaszára a kormányzati koordinációs bizottság javaslatára. A vészhelyzetet a Komárom–Esztergom–Budapest–Tass szakaszra, illetve az Ipoly folyón Ipolytölgyes és a torkolat közötti szakaszra hirdették ki. Az országban egyébként 842 kilométeren harmadfokú az árvízvédelmi készültség. Gyurcsány szerint az árvízveszély súlyos, de katasztrófahelyzetről még nem lehet beszélni Magyarországon. A miniszterelnök hangsúlyozta: a vészhelyzet kihirdetése arra ad felhatalmazást, hogy az érintett területek polgármesterei, a megyék közgyűléseinek elnökei, illetve Budapest főpolgármestere bizonyos döntéseket a képviselő-testületek és a közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül hozhassanak meg. Ilyen döntés lehet például annak elrendelése, hogy a lakosság vagy a lakosság egy része hagyja el lakóhelyét, valamint a kitelepítés, az ott-tartózkodás tilalma vagy engedélyhez való kötése. Elrendelhető továbbá közlekedési korlátozás, beutazási vagy kiutazási korlátozás; szükség esetén pedig a polgármesterek, közgyűlési elnökök elrendelhetik a folyamatos polgári védelmi szolgálatot. Tegnap estére a Duna elérte a 848 centiméteres rekordmagasságot Budapestnél. A rekordmagasságot a Vigadó térnél mérték. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere nyugalomra intette a lakosságot, és elmondta: a gátak tízméteres magasságig védnek. A magyar fővárosban egyébként ömlik a víz a Batthyány téri aluljáróban is, így több HÉV-megállót le kellett zárni a szivárgó víz miatt. Komárom-Esztergom megyében több településen ivóvíz-korlátozást rendeltek el a hatóságok. Eközben a Magyar Honvédség technikai eszközöket csoportosít át a Duna és a Tisza áradása miatt veszélyeztetettnek ítélt térségekbe, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban megkezdhessék az emberi életek és anyagi javak mentését, ha ez szükségessé válik. A honvédségtől különben eddig 1500 katona vett részt az árvíz elleni intézkedésekben. Az árvíz elleni védekezés becsült költsége meghaladta a kétszázmillió forintot, és a kitelepítések során öszszesen 52 településről 458 ember hagyta el lakóhelyét. Az árvizek Európa más részein is pusztítanak: a cseh kormány a hatékonyabb védekezés érdekében rendkívüli állapotot rendelt el az ország hét körzetében. Csehországban eddig hét emberéletet követelt az árvíz. Németországban több száz család kényszerült elhagyni otthonát az Elba folyó mentén. Szlovákiában a legrosszabb helyzet a többségében magyarok lakta Bodrogközben és a Mátyusföld peremén fekvő nagyközségben, Nádszegen alakult ki. Az árvíz halálos áldozatokat szedett Ukrajnában is: Kárpátalján egy ötéves kislány és egy nyolcéves kisfiú vízbe fulladt, mert egy hegyi patak kilépett a medréből, és az ár magával ragadta őket. Szerbiában hatméteres vízállást mértek tegnap a Duna felső szakaszánál, a tetőzést a hét közepére várják.
Romániában felkészültek a kilakoltatásra is Rostás Szabolcs Az ország déli és keleti megyéiben tegnap elrendelték a Duna védőgátjainak és töltéseinek állandó felügyeletét, miután Brãilában és Galaþi-ban a folyam vízállása elérte a 643 centimétert (ilyen vízszintre Romániában 30 éve nem volt példa). Vasile Blaga belügyminiszter az országos katasztrófaelhárítási parancsnokság tegnapi ülése után bejelentette: a mezőgazdasági, vízügyi és környezetvédelmi tárca szakértői folyamatosan figyelemmel kísérik az árvízi fejleményeket, és szükség esetén elrendelik a veszélyeztetett vidékeken élő lakosság kitelepítését. A hatóságok felkészültek arra is, hogy a gátak mesterséges átszakításával vezessék lakatlan vidékekre a településeket fenyegető folyóvizeket. A kormány egyébként ötmillió eurót különített el 250 motoros gumicsónak vásárlására, árvízvédelmi munkálatokra pedig 150 milliárd régi lejt szánnak. A Duna különben tegnap újabb településeket árasztott el Konstanca megyében, sőt a belvíz növekedése miatt számos régióban földcsuszamlások keletkeztek. Az Arad megyei Tornován tegnap reggelre az egyik patak több száz hektár földterületet elöntött, mintegy húsz családot pedig elszigetelt a külvilágtól, a hatóságok csak nehézgépjárművekkel tudták megközelíteni a falut, a lakosságot pedig palackozott ivóvízzel látták el. Kovászna megyében a Csíkszeredát Kézdivásárhellyel összekötő országút beszakadt Kézdiszentlélek közelében, így csak egyik sávon közlekedhetnek a gépkocsik. A hatóságok szerint a következő egy-két napban fokozott árvízveszélyre kell számítani a Fekete- és Fehér-Körös völgyében, Kisjenő, Varsánd és Nagyszintye térségében ugyanis mindkét folyó vízállása meghaladta az árvízvédelmi szintet. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!