
Fotó: Videófelvétel
Lengyelország különböző forgatókönyvekre készül a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte kapcsán – közölte csütörtökön a varsói nemzetvédelmi minisztérium, aláhúzva, hogy az ország keleti határa biztonságos.
2023. július 20., 15:162023. július 20., 15:16
A tárca abból az alkalomból nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy csütörtöki – a minszki védelmi minisztérium által megerősített – sajtóértesülések szerint a Wagner-csoport a fehérorosz hadsereggel együtt a lengyel határ szomszédságában fekvő Breszt városa melletti terepen gyakorlatozik.
– húzta alá a tárca.
„Különféle forgatókönyvek megvalósítására készülünk, a helyzet alakulásától függően” – tették hozzá.
Felidézték: Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke, aki a biztonsági ügyek felügyeletéért is felelős, valamint Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter korábban is figyelmeztetett arra, hogy
A lehetséges fenyegetések megelőzése végett
emlékeztettek a közleményben. Utaltak arra a műveletre is, amelynek keretében július elején további több mint ezer lengyel katonát és mintegy 200 katonai járművet csoportosítottak át az ország keleti részébe.
Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes a PAP-nak nyilatkozva komolynak nevezte a lengyel keleti határ szomszédságában fennálló helyzetet. Felidézte: Fehéroroszország „már korábban ostromolta a lengyel határt”, felhasználva az illegális bevándorlók szervezett csoportjait. A diplomata nem zárta ki hasonló, „különféle katonai vagy félkatonai szervezetek bevetésével is történő” támadások lehetőségét.
Az EU szerint globális Oroszország globális élelmiszerválságot idéz elő
Globális élelmiszerválsághoz fog vezetni, hogy Oroszország felmondta a Fekete-tengeren keresztül történő ukrán gabonaexportról szóló megállapodást - figyelmeztetett Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki brüsszeli tanácskozására érkezve.
Arra is felhívta a figyelmet hogy Oroszország szándékos, „barbár” támadást intézett a déli kikötőváros, Odessza gabonatároló létesítményei ellen, ami szerinte tovább mélyíti az élelmiszerválságot.
Mint mondta, a külügyminiszterek tanácskozásokon megvitatják, hogyan lehet Ukrajna hosszú távú biztonsági garanciáit uniós oldalról továbbra is támogatni, ami az európai békefenntartó eszköz forrásainak növelését jelenti.
„Remélem, hogy a miniszterek támogatni fogják a békefenntartó eszköz forrásinak megnövelését. Számjegyet nem említenék, mert most inkább a miniszterek politikai megállapodását kell megszerezni. Egyértelmű azonban, hogy többet kell majd tennünk azért, hogy Ukrajna stabil eszközzel rendelkezzen, ezért hosszú távon, folyamatos, strukturális támogatásra lesz szüksége” – hangsúlyozta Borrell.
A főképviselő elmondta, hogy a tanácskozás napirendjén szerepel az EU kapcsolata Törökországgal is. Emlékeztetett, hogy Ankara jóváhagyta Svédország NATO-csatlakozását, és újra akarják indítani az uniós csatlakozási folyamatot.
„Törökország azt szeretné, hogy ez az uniós napirendben prioritás legyen, ami jó hír” – tette hozzá.
„Ukrajna tagjelöltsége új dinamikát teremtett a szomszédságpolitikánkban, ami felgyorsítja az egész Balkán régió csatlakozási folyamatait. Ebben Törökország is részt kíván venni” – jelentette ki.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
szóljon hozzá!