
Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint.
2023. május 29., 12:572023. május 29., 12:57
Az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség német vezetője Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi választási győzelme után a Berliner Morgenpost című német lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, v
„Az EU továbbra is nyitott a partnerségre, hiszen Törökország közvetlen szomszéd, és sok a közös kihívás. Azonban elvárásai is vannak: a tisztségében megerősített államfőnek a társadalom összefogására és az ország modernizálására kell törekednie, és együtt kell működnie az EU-val az Oroszország és Ukrajna közötti béke megteremtésében, a migrációs politikában és Ciprus helyzetének rendezésében is” – áll az interjúban.
Mindenekelőtt pedig „Erdogannak azonnal hozzá kell járulnia Svédország NATO-tagságához” – jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
Hasonlóan fogalmazott a CSU és a testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös német szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezető külügyi szakpolitikusa, Jürgen Hardt is, aki szerint
Olaf Scholz német kancellár vasárnap a választási eredmény kihirdetése után egy Twitter-bejegyzésben gratulált Recep Tayyip Erdogannak, és hozzátette, hogy Berlin szeretné „új lendülettel” előmozdítani a közös ügyeket.
Németországban él a legnagyobb – nagyjából hárommilliós – határon túli török közösség. A törökországi elnökválasztás vasárnapi második fordulóján
ahol 52,14 százalékos eredményt ért el. Vasárnap este több német nagyvárosban rögtönzött autós felvonulásokkal ünnepelték győzelmét.
Cem Özdemir német szövetségi mezőgazdasági miniszter szerint az Erdogant támogató németországi törökök úgy ünnepelnek, hogy nem kell viselniük döntésük következményeit, szemben sok törökországi nemzettársukkal, akiknek az országot 2003-tól kormányfőként, 2014-től pedig államfőként vezető politikus hatalmon maradása a „szegénységet és a szabadság nélküliséget” jelenti.
A választási eredmény révén Törökországban sokan „minden reményt elveszítettek” – írta a német kormány török származású tagja a Twitteren.
aki szerint a következő időszakban azzal kell számolni, hogy a török „ultranacionalizmus” és az iszlám vallási „fundamentalizmus” még inkább megerősödik körükben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!