
2012. október 04., 16:242012. október 04., 16:24
A török hadsereg azonnal viszonozta a támadást, radarokkal beazonosított célpontokat lőtt végig a határ mentén. Csütörtökre több szíriai katona vesztette életét a szíriai hadsereg egyik őrhelye ellen intézett török támadásban a határ közelében fekvő Tell-Abjad városánál – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet.
A török parlament csütörtökön jóváhagyta a Szíria elleni további katonai műveleteket, ugyanakkor a kormány jelezte: nem akar háborút. A két ország között előző nap kirobbant határincidensben a NATO kiállt tagállama, Törökország mellett.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő telefonon tárgyalt a fegyveres incidensről Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral. A török kormány ezután kérte a nagyköveti ülés összehívását a NATO-t létrehozó washingtoni szerződés 4. cikkelyére hivatkozva. A 4. cikk értelmében bármely NATO-tagállam konzultációt kezdeményezhet, ha úgy ítéli meg, hogy veszély fenyegeti területi épségét vagy biztonságát.
Az Észak-atlanti Tanács szerda éjjeli rendkívüli ülésén felszólította Szíriát, hogy „azonnal állítsa le a szövetség egyik tagja, Törökország ellen elkövetett agresszív cselekedeteit, és vessen véget a nemzetközi jog felháborító megsértésének”.
„A szövetség készenlétben áll Törökország oldalán” – hangsúlyozták a nagykövetek nyilatkozatukban a rendkívüli ülés után. Törökország az ENSZ Biztonsági Tanácsát is felkérte, hogy tegye meg „a szükséges intézkedéseket” a szíriai agresszió megállítására. Ankara a BT-nek küldött üzenetében hangsúlyozta: egy török települést érő fegyveres támadás „Törökország ellen irányuló agressziós cselekedet volt Szíria részéről”, amely a nemzetközi jog, valamint a nemzetközi béke és biztonság megsértése.
Az ENSZ főtitkára kérte Törökországot: tartsa nyitva az érintkezési csatornákat a szíriai hatóságokkal, hogy enyhíteni lehessen a feszültséget, amely az incidens nyomán kialakult. Ban Ki Mun szóvivője szerint a török terület szerdai lövetése és az ugyanazon a napon elkövetett aleppói robbantásos merényletek is mutatják, hogy véget kell vetni a vérontásnak. A szíriai kormány „megfontoltságot és ésszerűséget” kért a szerdai súlyos incidensben érintettek részéről. Határincidensek esetében az érintett országoknak bölcsen, óvatosan és felelősségteljesen kell viselkedniük, különösen akkor, ha a térségben fegyveres terrorista csoportok vannak jelen, amelyeknek megvannak a saját céljaik – jelentette ki Omrán ez-Zohbi szíriai tájékoztatási miniszter, és emlékeztetett arra, hogy a hosszan elnyúló török-szíriai határt fegyver és lőszer csempészésére használják.
A washingtoni Fehér Ház elítélte az incidenst, amelyért Damaszkuszt tette felelőssé, és hangsúlyozta, hogy a szövetséges Törökország mellett áll.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.