Hirdetés

Ankara: győztek az igenek az elnöki rendszerről szóló népszavazáson

Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében.

Krónika

2017. április 16., 22:552017. április 16., 22:55

2017. április 18., 14:322017. április 18., 14:32

A kormányfő úgy fogalmazott: a nem hivatalos eredmények szerint „a népszavazás igennel fejeződött be\". „Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk\" – tette hozzá a kormányfő.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,3 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. Az igenek nem változtak az előzőekhez képest, mivel a szavazatok 98,2 százalékos feldolgozottságánál már 51,3 százalék volt az igenek aránya.

Az elnöki hivatalból érkező hírek szerint Recep Tayyip Erdogan azt mondta: hálás az embereknek, hogy kifejezték az akaratukat az urnáknál. Erdogan elnök hívei Isztambulban tűzijátékkal ünnepelték az eredményt, amely egyelőre még nem hivatalos részeredmény.

Később Erdogan bejelentette: a népszavazáson leadott igen szavazatok száma a nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval haladja meg a nem szavazatok számát. Elmondta, hogy a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az igen táborának sikerében. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítások támogatása erősödött a délkeleti országrészben.

A török államfő köszönetet mondott a választóknak, és kiemelte, hogy minden egyes leadott szavazat számít. Hozzátette: a voksolás eredményét mindenkinek tiszteletben kell tartania, különösen Törökország szövetségeseinek.

Eközben az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy az eredmény hivatalos kihirdetése után kérvényezni fogják a leadott szavazatok 37 százalékának újraszámlálását, mert törvénytelenségeket tapasztaltak a referendum során. Bülent Tezcan, a párt elnökhelyettese azt kifogásolta, hogy többen olyan szavazólapon voksoltak, amelyet korábban nem pecsételtek le a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) tisztségviselői. A CHP több képviselője úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy az eredmény „még nem világos”, és a nemek tábora „még megnyerheti” a népszavazást.

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) – amely szintén a kezdetektől bírálta az elnöki rendszer ötletét – a Twitteren jelezte, hogy ugyancsak kifogást készül emelni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés