Hirdetés

Amerikai válság: a rasszizmus csak a felszín

Kisiklottak a Fekete életek számítanak elnevezésű
mozgalom tüntetései az Egyesült Államokban •  Fotó: Muriel Bowser/Facebook

Kisiklottak a Fekete életek számítanak elnevezésű mozgalom tüntetései az Egyesült Államokban

Fotó: Muriel Bowser/Facebook

Nemcsak az utcai megmozdulások, hanem a koronavírus-járvány és annak kezelése, a gazdasági válság is rányomja majd a bélyegét a novemberi elnökválasztás előtti kampányra az Egyesült Államokban. A helyzet jelenleg nem Donald Trumpnak kedvez, de elemzők szerint őszig fordulhat a kocka.

Pataky István

2020. június 17., 20:312020. június 17., 20:31

Az amerikai társadalom már nem olvasztótégely, hanem salátástál, ami azt jelenti, hogy a különböző etnikumok egymás mellett léteznek, megtartva a saját önazonosságukat, tehát nem olvadnak egyfajta amerikaivá – mondta nemrég a budapesti InfoRádió Aréna című műsorában az amerikai zavargások kapcsán Magyarics Tamás külpolitikai szakértő. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára arról is beszélt, hogy a spontán megmozdulásokra rácsatlakozott a politikai, az FBI pedig már azt keresi, kik pénzelik a szervezett tüntetőket.

Az amerikai rendőrök kemény fellépésével kapcsolatban Magyarics Tamás kiemelte:

Hirdetés

százmilliószámra van magántulajdonban lőfegyver az Egyesült Államokban. A rendőrök tavalyelőtt 4700 embert lőttek le, nagyjából kétszer annyi fehér embert, mint feketét.

„A lakosságon belül a feketék 13 százalékkal képviseltetik magukat, a fehérek pedig közel hatvan százalékkal, tehát a feketékkel szemben sokkal erőszakosabban lépnek fel a rendőrök. A börtönlakosság egyharmada fehér, egyharmada fekete, tehát a feketék magasan túl vannak reprezentálva a börtönökben. Ennek megfelelően a bűnözési statisztikákat is vezetik arányosan” – hangsúlyozta a szakértő.

A novemberi amerikai elnökválasztás miatt egyre több elemző a kampánnyal hozza összefüggésbe a tiltakozásokat. Az egyetemi tanár szerint az abszolút legitim kezdeti tiltakozáshullámra ráültek különböző politikai erők, és

nyilvánvalóan az a cél, hogy Donald Trump újraválasztási esélyeit csökkentsék.

Feledy Botond külpolitikai elemző szerint az amerikai gazdasági helyzet romlásának is betudható, hogy jelentős tiltakozáshullám vonul végig az országon. Mint az InfoRádiónak elmondta, minden alkalommal, amikor komolyabb gazdasági és egyéb politikai válság alakul ki, az úgynevezett faji probléma, a rasszizmus mindig előkerült az Egyesült Államokban.

„Vagyis ez egy indikátora is egyben a további intézményi és más politikai válságoknak, amelyek most egymást erősítve törnek felszínre, és garantáltan valami nagyobb, katartikus megoldást fognak követelni, ami nem biztos, hogy megérkezik, de a novemberi elnökválasztás napjáig fog még fokozódni” – nyomatékosította a szakértő. Hozzátette:

már most látható, hogy Joe Biden demokrata párti elnökjelölt-aspiránsnak nőtt az előnye az elmúlt hetekben, ami részint Donald Trump elnök rendőrkrízishez, valamint a koronavírushoz való hozzáállásának is betudható.

„Nyilvánvalóan az a cél, hogy Donald Trump újraválasztási esélyeit csökkentsék” •  Fotó: Facebook/Donald Trump Galéria

„Nyilvánvalóan az a cél, hogy Donald Trump újraválasztási esélyeit csökkentsék”

Fotó: Facebook/Donald Trump

Feledy szerint ugyanakkor semmi sincs kőbe vésve. Emlékeztetett, négy éve ilyenkor sokan hittek Hillary Clinton győzelmében, és ahogyan az ő, úgy most Biden sebezhetősége is sok ponton adott.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár úgy fogalmazott, „élet-halál a tét” a novemberi választásokon. A Híradó.hu portál által idézett elemző kiemelte, a koronavírus-járvány kapcsán a legdurvább hatások az Egyesült Államokban voltak. A munkanélküliek aránya húsz százalékra emelkedett, közöttük a döntő többség afroamerikai. „Az Egyesült Államok globális szerepe folyamatosan csökken. A jelenlegi előrejelzések szerint 2021-re nem fog visszaállni a gazdaság a normális mederbe” – jelentette ki Nógrádi György.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés