
Képünk illusztráció
Fotó: Orosz védelmi minisztérium
Oroszország olyan „rendkívüli” mértékben éli fel lőszerkészleteit az ukrajnai hadműveletekben, hogy nincs elegendő gyártási kapacitása a fogyóban lévő eszközök pótlására – közölte az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója (DNI) egy kaliforniai konferencián.
2022. december 05., 09:302022. december 05., 09:30
Avril Haines szombaton a Reagan Nemzeti Védelmi Fórum pódiumbeszélgetésén kijelentette, hogy mivel Oroszország saját forrásból nem képes újragyártani azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyeket elhasznál, ezért fordul más országokhoz utánpótlásért.
A hírszerzési vezető elmondta, hogy Észak-Koreából eddig némi tüzérségi lőszerhez jutott Oroszország, de „jelen pillanatban ennek mennyisége nem sok”. Irántól precíziós eszközöket próbál beszerezni az orosz katonai vezetés, mint a már bevetett iráni drónokat – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy a háború üteme az utóbbi időszakban – a tél beálltával és az orosz erők herszoni visszavonulásával – lelassult,
A jelenlegi várakozások szerint a következő ukrán ellenoffenzíva tavasszal lehet, addig a szembenálló felek újarendezik soraikat, feltöltik készleteiket – hangoztatta az amerikai hírszerzés igazgatója és hozzátette, hogy meglátása szerint ez a helyzet inkább az ukrán erőknek kedvezhet.
Avril Haines azokra a korábbi híresztelésekre utalva, hogy Vlagyimir Putyin környezete nem közli vele a rossz híreket, megjegyezte, hogy az orosz elnöknek mára sokkal pontosabb képe van azokról a kihívásokról, amelyekkel az orosz hadsereg szembesülni kényszerül.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!