
Fotó: MTI/Faludi Imre
„A náci és a kommunista diktatúra is szörnyű és embertelen, örülünk, hogy Magyarország mindkettőtől megszabadult” – írta a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken Facebook-oldalán. Menczer Tamás arra reagált, hogy Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő történelemhamisításnak nevezte azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a szovjet megszállás emlékművének nevezte a Szabadság téren felállított obeliszket.
2020. október 30., 22:342020. október 30., 22:34
2020. október 31., 09:292020. október 31., 09:29
„Durván kiforgatta a történelmi igazságot Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a szovjet megszállás emlékművének nevezte a budapesti Szabadság téren felállított obeliszket, Moszkva fellép a történelemhamisítás ellen” – idézte az orosz külügyi szóvivőt az MTI. Marija Zaharova – aki csütörtök este kiadott állásfoglalásában rámutatott, hogy Budapestnek „a fasiszta megszállás alól való felszabadításáért” 80 ezer szovjet katona vesztette életét – a magyar kormányfőnek a Szabadság téren október 27-én, George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrának felavatásakor elmondott beszédét kifogásolta.
„Az effajta kijelentések durván kiforgatják a történelmi igazságot és a második világháború eseményeit, amelynek végeredményét a nürnbergi bíróság megfelelő ítéletei rögzítették. Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a horthysta Magyarország, Adolf Hitler legközelebbi szövetségese, aktív szerepet játszott Csehszlovákia felosztásában és a Jugoszlávia elleni hitleri agresszióban, 1941. június 27-én kezdeményezőleg csatlakozott a náci Németország Szovjetunió elleni támadásához és a megszállt területeken a békés lakosság és a szovjet hadifoglyok ellen elkövetett tömeges bűncselekményekkel »tüntette ki magát»” – írta Zaharova.
„Jelenleg egyes államokban az a tendencia figyelhető meg, hogy megpróbálják elhallgatni ezt a tényt és elhallgatni hazánk szerepét a fasizmus felett aratott győzelemben, elkenni egyes fővárosoknak a háborús időszak bűncselekményeiben való történelmi felelősségét, tisztára mosni a náci csatlósokat. A jövőben is határozottan fel fogunk lépni az ilyen hamisítások ellen” – állt az orosz külügyi szóvivő nyilatkozatában.
Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én Budapesten, George H. W. Bush néhai amerikai elnök Szabadság téri szobrának avatásán a „gyengébb felfogásúak kedvéért” felidézte: a tér egyik oldalán áll a német, a másikon a szovjet megszállás emlékműve. „Világos üzenet ez is: ha magyar vagy, csak két lehetőség között választhatsz, vagy a megszállók, vagy a szabadság mellé állsz” – fogalmazott a kormányfő.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!