
Lecsúsztak. A Global Firepower elemzése szerint Románia hadserege tíz helyet visszaesett a tavalyi évhez képest
Fotó: Mapn.ro
Románia tíz helyet esett vissza a Global Firepower című védelmi szakkiadvány 2025-ös rangsorában, amely évente több mutató alapján rangsorolja a világ legerősebb hadseregeit.
2025. január 16., 16:552025. január 16., 16:55
Ennek nyomán Románia jelenleg az 51. helyen áll a 145-ből.
„A Global Firepower 2006 óta 145 országról és fegyveres erőiről készít katonai elemzéseket.
– írja a honlap.
A Global Firepower Index szerint Románia az elmúlt évben 10 helyet esett vissza a rangsorban. Az ország 2024-ben még a 41/145. helyen állt, most pedig az 51/145. helyen. Románia 0,8984-es tüzérségi indexszel rendelkezik (az algoritmus szerint az a legjobban felfegyverzett ország, amelynek indexe a lehető legközelebb van a nullához).

Románia védelmi költségvetésének csupán 20 százalékát fordítják a hadsereg felszerelésére – közölte a bukaresti védelmi minisztérium egy képviselőházi interpellációra adott válaszában.
Románia 2024-ben a 11. helyen áll Európában és a 14. helyen a NATO-ban.
Malajzia, Irak és Chile megőrizték pozíciójukat, Románia pedig lemaradt mögöttük.
A GFP elemzése szerint Románia pénzügyileg és a katonai állomány létszámát tekintve jól áll, de a tengeri erő és a légierő kategóriában rosszul teljesít.
Románia erősségei közé tartozik a vasúti infrastruktúra, a megfelelő számú korvett/ fregatt/ aknavető, rakétavető és tüzérségi egység. Problémát jelent ugyanakkor a harci helikopterek és az ágyúk hiánya.
A rangsort India, Dél-Korea és Nagy-Britannia folytatja. Franciaország a 7. helyre lépett előre, helyet cserélve Japánnal, ami az egyetlen további változás a top 10-ben. Törökország és Olaszország zárja az első tíz helyezettet. Ukrajna a 20. helyen áll.
Magyarország a rangsor szerint egy helyet rontva az 55. helyen áll, nem sokkal lemaradva az 51. Románia mögött.
A lista szerint a legjobban a haderő finanszírozása és a szárazföldi erő terén áll, az emberállomány terén már kevésbé, a legrosszabb helyzetben pedig a légierő és a légvédelem van.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
szóljon hozzá!