
Vaskupola. A rakétarendszer Izraelben már bizonyította hatékonyságát
Fotó: Facebook/Novák Katalin
A romániai hatóságok aláírták a keretmegállapodást rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel – közölte hétfőn a védelmi minisztérium.
2025. július 22., 09:472025. július 22., 09:47
A közlemény szerint a keretmegállapodást pénteken írta alá a védelmi minisztérium fegyverkezési főosztálya és a Romtehnica állami vállalat a Rafael Advanced Defense Systems izraeli céggel a SHORAD-VSHORAD (rövid és nagyon rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerek) beszerzésére vonatkozó program keretében.
Az izraeli cég nyerte meg a román állam által meghirdetett meghívásos nemzetközi közbeszerzési eljárást.
A minisztériumi közlemény szerint
Ezek hat légvédelmi rendszer megvásárlására vonatkoznak, és arra is kitérnek, hogy az izraeli cég a betanításban, a munícióval való ellátásban és a logisztikában is segít a román félnek. A beruházás értéke áfa nélkül 10,33 milliárd lej, azaz több mint kétmilliárd euró.
A hét évre szóló keretmegállapodás szerint az első két légvédelmi rendszert három év alatt kell leszállítani az izraeli gyártónak, a határidőt az első további szerződés aláírásától számítják.
Ionuț Moșteanu védelmi miniszter nemrég a közszolgálati televízióban megerősítette, hogy megvan a nyertese a közbeszerzési eljárásnak.
Mint közölte, Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol, melyek az izraeli Vaskupola alapját is képezik. Aláhúzta: Románia nem rendelkezik ilyen rakétaelemekkel, de szüksége van rájuk.

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!