
A két áldozat gépkocsija a horgásztó közelében, Forchies-la-Marche település határában
Fotó: Dhnet.be
Fejlövéssel végeztek két, negyvenes éveiben járó román férfival Belgiumban; a gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen – adta hírül a belgiumi sajtó.
2019. augusztus 30., 23:322019. augusztus 30., 23:32
2019. augusztus 30., 23:332019. augusztus 30., 23:33
Hírügynökségi jelentések szerint a két áldozat holttestét csütörtökön este fedezték fel a vallón régió központjának számító Charleroi városától nem messze fekvő Forchies-la-Marche település határában. A két férfi egy közeli tónál horgászott, és annak ellenére, hogy már szerdán haza kellett volna menniük, csütörtökön sem adtak életjelet magukról.
A charleroi-i ügyészség tájékoztatása szerint a két férfit főbe lőtték, a tettes vagy a tettesek indítéka azonban egyelőre ismeretlen. Vincent Fiasse ügyész közölte, a nyomozás során megpróbálják kideríteni azt is, hogy előre eltervelt emberölés történt, vagy spontán incidens nyomán végeztek-e az áldozatokkal.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!