2012. február 15., 09:552012. február 15., 09:55
Csurka István írót, volt miépes politikust idézve azt mondta, az öt világrészen szétszórt magyarság olyan nép, hogy ha „végveszélyben tisztségviselői felmutatják a véres kardot”, akkor páratlan hőstettekre, csodákra volt képes. Hozzátette: a véres kardot most szimbolikusan felmutatja. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára fontos az erdélyi, külhoni magyarság demográfiai helyzete, ugyanakkor szerinte egy közösség erejét nemcsak a lélekszáma adja. Elismerte, hogy 2002-höz képest 196 ezer fővel csökkent a romániai magyarság, viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok aránya csupán egy ezrelékkel csökkent Románia összlakosságán belül, 6,6 százalékról, 6,5 százalékra. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány közvetlenül nem tud hatni a demográfiai helyzet alakulására, de a magyar intézményeken keresztül eredményesen befolyásolhatja a magyarság megmaradását.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.