
Fotó: MTI
Áder János köztársasági elnök arra intette az augusztus 20-ai katonai tisztavatás részvevőit, hogy legyenek büszkék magyarságukra, a magyarok eredményeire, a magyar találmányokra és a magyarok találékonyságára.
2016. augusztus 20., 14:302016. augusztus 20., 14:30
2016. augusztus 20., 18:432016. augusztus 20., 18:43
Az államfő az Országház előtti Kossuth téren esküt tett katonákhoz is szólva úgy fogalmazott, „mi ma is Szent István népe vagyunk, egy sokszínű nemzet, amely oly sokszor a maga erejéből forgatta a történelem kerekét”. „Forradalmak, neves és névtelen hősök népe, a meghurcoltaké, a kitaszítottaké, az üldözötteké, a csökönyös újrakezdőké, a hittel teli újjáépítőké, a szabadságához mindenáron ragaszkodóké” – mondta.
Kiemelte, a „hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve”, mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
Áder János szerint a magyaroknál senki nem tudja jobban, milyen a balsors, de a magyarokban volt annyi tehetség, küzdeni tudás, kitartás, hit és szorgalom, hogy bárhonnan visszakapaszkodjanak, hogy újra önmaguk lehessenek.
Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit
Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek a nemzeti ünnepen, szombaton Budapesten. A legmagasabb állami kitüntetést az államfő a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át. A Szent István-rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik \"sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak\" - fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: \"nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkottak\".
„És valóban, ma is tőlünk, csakis tőlünk függ, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel, hogy a legjobb arcunkat mutatjuk-e a világnak” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve, ha a magyarok tudnak örülni egymás sikerének és a nehéz időkben is kitartanak egymás mellett, akkor az \"„sszetartozás élménye velünk marad: az ünnep után a hétköznapokban, a győzelmek után a megpróbáltatások idején, az elbukás után az újrakezdéskor”.
Az államfő elmondta, a jelenlegi is zajló olimpia alatt többször is meg lehetett tapasztalni, hogy a „nemzeti érzés nemcsak felemel, hanem visz, repít is magával”.
Áder János azt kérte a magyaroktól, hogy legyenek büszkék sportolóikra, és érezzék azt, hogy együvé tartoznak, amikor a dobogó tetején magyarok állnak.
A köztársasági elnök emellett az esküt tett honvédoknak olyan erényeket is kívánt, mint amilyeneket Hunyadi János és Kapisztrán Szent János is tanúsított Nándorfehérvár 560 évvel ezelőtti védelmekor: bátorságot és merészséget, türelmet és szent hevületet, hidegvért és buzgó odaadást.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!