
Fotó: MTI
Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését – áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában, amelyet hétfőn küldött el hivatala az MTI-nek. Orbán Viktor leszögezte: kormánya semmilyen egyetemet, így Soros György Közép Európai Egyetemét sem zárja be.
2017. április 10., 21:482017. április 10., 21:48
2017. április 11., 09:592017. április 11., 09:59
A nyilatkozat szerint az Országgyűlés 2017. április 4-én elfogadta a T/14686 számon benyújtott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló javaslatot. Az elmúlt napokban a törvényjavaslattal kapcsolatban különböző alkotmányos aggályok merültek fel.
„A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti\" – olvasható a nyilatkozatban. Hasonlóan nem sérül az államfő szerint az alaptörvény azon rendelkezése, amely önállóságot biztosít a felsőoktatási intézmények számára a kutatás és a tanítás tartalmát és módszereit illetően.
„A törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek. A Magyarországon államilag elismert és akkreditált egyetemeken a kutatói és oktatói munka folyamatosságát a törvényjavaslat nem érinti. A már megkezdett magyarországi képzések változatlan feltételekkel folytathatóak. Ezért mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését\" – olvasható a nyilatkozatban.
Áder János hozzátette, a törvény gyors – bár a házszabályi rendelkezéseknek megfelelő – elfogadása, a két új törvényi feltétel előírása sokakban ellenérzést váltott ki; jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak. „Azért, hogy senkiben szemernyi kétség se maradjon az iránt, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében\" – közölte a köztársasági elnök. Hozzátette, meggyőződése, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható.
„Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék\" – olvasható Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában.
Vasárnap több tízezren tüntettek Budapesten, követelve a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását, arra kérve Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. A demonstrálók azzal vádolták a kormányt, hogy „ellehetetleníti\" a Közép-Európai Egyetemet (CEU). Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben úgy vélte, dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen, a kormány semmilyen egyetemet, így Soros György Közép Európai Egyetemét sem zárja be. „A kormánynak az a célja, hogy minden egyetemre azonos szabályok vonatkozzanak és ne legyenek privilégiumok\" – magyarázta Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!