Hirdetés

A királyfaragó ember

Interjú az erdélyi gyerekeket segítő stockholmi Mihály Ferenccel Nemrég Stockholmban tartott közönségtalálkozót a Magyar Televízió. A találkozó szervezője és az ottani Magyar Ház lelke a Székelyudvarhelyről kivándorolt Mihály Ferenc, aki szívén viseli az erdélyi árvák sorsát is. A Ház pincéjében szobrászműhelyt rendezett be, ahol büszkén mutatta legújabb művét.

Gazda Árpád

2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00

– Kit ábrázol a szobor?
– A Szent György Lovagrend alapítójának, Károly Róbertnek szeretnék emléket állítani. A kilencszáz éves Visegrád városának kívánom ajándékozni. Nem rendelésre faragtam, hiányzik egykori mesterségem, belsőmből fakad a formálás. Az anyaga a legjobb minőségű carrarai márvány, Olaszországból rendeltem.
– Egykori mesterségem... Mit takar ez a sóhaj?
– Brassóból csaltak Székelyudvarhelyre, a városszépítési részleg vezetésére. Románia gazdasági nehézségeinek tornyosulásával nekünk is váltanunk kellett. Sírköves részleget nyitottam, és vezettem mintegy tizenöt évig. A mechanikus munka mellett igazi művészeti alkotások is születtek, amelyek ma is Udvarhelyt díszítik. A gondok a Ceauºescu-korszak utolsó szakaszában kezdődtek, amikor a márvány behozatalát megtiltották. Minőségi nyersanyaghoz csak kenőpénz ellenében juthattunk. A lehetőségeink beszűkülésével elfogyott a levegő, és mi az emigrációt választottuk.
– A szobrászaton kívül életét a karitatív munka tölti ki.
– Amikor 1988. októberében megérkeztünk Svédországba, a sors egy nagyszerű emberrel, Lencse Tiborral hozott össze. Árva gyerekként nőtt fel, nagyon szerette a kicsiket, s mindent feláldozott az emberekért, s főleg a gyermekekért. Mint minden magyar menekültért, értem is nagyon sokat tett. Amikor Tibor 1996-ban váratlanul elhunyt, úgy éreztük, hogy az általa megkezdett munkát kötelességünk folytatni. Tizennyolcan alapítottuk meg emlékére a Lencse Tibor Baráti Társaságot, a történelmi Magyarország területén élő árva gyerekek támogatására. Alapelvünkké vált, hogy azokat az intézményeket karoljuk fel, ahova a nagy nemzetközi szervezetek nem jutnak el. Lényeges eleme munkánknak, hogy a segélyeink utóéletét is figyelemmel kísérjük.
– Milyen forrásokból gazdálkodnak?
– Az egyesületben 235-en vagyunk, de az évi százkoronás tagdíj összességében édeskevés. Különböző karitatív akciókat szervezünk, jótékonysági bált, bazárt, és egyéb más pénzszerző rendezvényeket. Sokan a tagdíjnál többet utalnak számlánkra, így összességében hatvanezer koronával számolunk. A nem pénzbeli adományokat is érdemes megemlíteni, ez a ruházattól a számítógépig terjed. Déván kiemelten tizenöt, Csíksomlyón tizenhárom gyereket segélyezünk, de folyamatosan bővítjük a körüket.
– Látják a munkájuk eredményét?
– Patronáltjaink közül nem egy fiatal egyetemet végzett. De az eredmények igazán évek múltán mutatkoznak. Kötelességünk támogatni akár Böjte Csaba, akár Gergely István, „Tiszti”árvaházi munkáját. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Csíkszeredában 30 százalékkal csökkent a kiskorú bűnözés, kell ennél látványosabb eredmény? Nagyon fájlalom, hogy a román állam megnehezíti a munkájukat, s bürokratikusan ellenőrzi például az egy gyerekre jutó négyzetmétert. Inkább tekintsenek a múltba, az ott gondozottaknak korábban az utcán jutott elég négyzetméter.


Közönségtalálkozó a vikingek földjén
A stockholmi Magyar Házba, a svédországi magyarság egyik találkozóhelyére látogatott nemrég a Magyar Televízió. Az egykori paplak tágas termeivel, gazdag programkínálatával ideális találkozási hely. A résztvevők általában az idősebb generációból kerülnek ki, de a szombat délelőtti magyar óvodába szép számmal érkeznek a gyermekek is. A Magyar Televíziót főleg az egyéni vevőantennával rendelkezők nézik, amit a választások közeledtével egyre többen szereltetnek fel. A közönségtalálkozón az MTV két alkotását mutatta be, A Nagy Könyv győztes filmjét, az Egri csillagokat, valamint a Palackpostában nagy sikerrel vetített Egy év elmúlt című, a délkelet-ázsiai szökőár évfordulójára készült dokumentumfilmet. Külön érdekessége az alkotásnak, hogy főszereplője egy Stockholmban élő magyar üzletember, Somogyi Zsolt, aki szintén részt vett az eseményen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés