2012. május 30., 11:182012. május 30., 11:18
A WikiLeaks alapítója februárban kezdte meg utolsó jogi csatáját a brit Legfelsőbb Bíróságon, hogy megakadályozza kiadatását. A bíróság még decemberben döntött arról, hogy foglalkozni fog Assange-nak a kiadatás ügyében benyújtott fellebbezési kérelmével.
A jelenleg Nagy-Britanniában élő, 40 éves ausztrál állampolgár portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 400 ezer amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt néhány évben ezek jelentős részét nyilvánosságra is hozta.
A svéd hatóságok azonban nem emiatt, hanem szexuális bűncselekmények gyanújával körözik. Assange ellen, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, két svéd nő feljelentést tett nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával. Az ausztrál tagadja a vádakat. Azt mondja, politikai okokból folyik ellene büntetőeljárás. Ügyvédei azzal érveltek, fennáll a veszély, hogy a svéd hatóságok kiadják az Egyesült Államoknak, ahol nyomozás folyik a WikiLeaks-kiszivárogtatások ügyében.
A 2006-ban alapított WikiLeaks tavaly vált igazán híressé, amikor előbb Afganisztánról, később Irakról tett közzé többnyire bizalmas amerikai dokumentumokat, nemrég pedig ugyancsak amerikai külügyi iratok kiszivárogtatásával keltett szenzációt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.