
Fotó: Pixabay
A Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést – jelentette a The Washington Free Beacon című portál. Amerikai republikánus képviselők kettős mérce alkalmazásával vádolják a Twittert.
2022. január 13., 08:082022. január 13., 08:08
Az iráni Forradalmi Gárda a hétvégén ismét arról írt hivatalos mikroblogján, hogy bosszút fognak állni, amiért Trump utasítására 2020. január 3-án amerikai dróncsapással likvidálták Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elitegységének vezetőjét a bagdadi repülőtérre vezető úton.
„Az Iráni Iszlám Köztársaság szerint a bagdadi bűntett felelősei elleni bosszú jogában áll minden hívőnek, legyenek csepp a tengerben, vagy homokszemcse a sivatagban, bosszúra fognak áhítozni a bűnözők otthonainak közelében” – olvasható fárszi nyelven az üzenetben, amelyet a The Washington Free Beacon lefordított. A bejegyzéshez a Forradalmi Gárda mikroblogján a golfozó Trumpról is csatoltak egy képet.
Trump és volt kormányzata tisztségviselői, köztük egyik külügyminisztere, Mike Pompeo ellen. Az iráni bejegyzések valamennyiüket felelőssé teszik Szulejmáni haláláért.
Republikánus párti képviselők a konzervatív hírportálnak nyilatkozva sérelmezték, hogy a Twitter továbbra is kettős mércével mér, mivel nem mindenkivel és nem egyenlő mértékben tartatja be a felhasználókra vonatkozó irányelveket.
A konzervatív hírportál hangsúlyozta: például több konzervatív személyiségnek, köztük Donald Trumpnak is letiltották a fiókját az irányelvek állítólagos megsértése miatt, ugyanakkor vezető iráni tisztségviselők, a Forradalmi Gárda, számos terrorista csoport arra használja a Twittert, hogy uszítson az Egyesült Államok, Izrael, a zsidóság és Washington szövetségesei ellen.
– nyilatkozta a The Washington Free Beaconnak Greg Steube floridai republikánus képviselő, a kongresszus alsóháza külügyi bizottságának tagja.

A Twitter véglegesen eltiltotta Donald Trump volt amerikai elnököt a közösségi oldal használatától – jelentette be szerdán a San Franciscó-i székhelyű vállalat pénzügyi vezérigazgatója a CNBC amerikai televízióban.
– tette hozzá. Hasonló véleményt fogalmazott meg Pat Fallon texasi és Jim Banks indianai republikánus képviselő is. Fallon kijelentette, hogy a Twitter nemcsak hogy kizárólag konzervatívokat cenzúráz, de iráni fegyveres erőknek most még azt is megengedi, hogy halálosan megfenyegessenek egy volt amerikai elnököt.
„Ha a Twitter politikája azt írja elő, hogy nem fenyegethetsz erőszakkal egyént vagy emberek egy csoportját, akkor hogyan történhet meg, hogy most megengedi a terrorizmus világszerte legnagyobb állami támogatójának, Iránnak, hogy meggyilkolással fenyegesse meg Donald Trump elnököt?” – fogalmazott a texasi politikus. Leszögezte azt is, hogy a Twitternek követnie kell a saját irányelveit, és „haladéktalanul el kell távolítania ezt a bejegyzést”.
A The Washington Free Beacon ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Jack Dorsey, a Twitter alapítója és volt elnök-vezérigazgatója egy 2018-as interjújában úgy fogalmazott: cégénél a liberális hangok uralkodnak, s ezért „a konzervatívok tartanak attól, hogy megosszák a véleményüket”.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!