
Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki plenáris ülésén megszavazott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP), amire a képviselők szerint a júliusi török puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt van szükség.
2016. november 24., 15:222016. november 24., 15:22
A strasbourgi ülésen 479 igen szavazattal, 37 ellenében, 107 tartózkodás mellett fogadták el a hatpárti indítványt, amelynek benyújtói között ott volt az uniós parlament négy legnagyobb képviselőcsoportja, a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális és az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű frakció.
A képviselők elítélték a törökországi jogsértéseket, azonban hangsúlyozták töretlen elkötelezettségüket amellett, hogy Ankara továbbra is erős szálakkal kötődjön az EU-hoz.
A dokumentumban vállalták az álláspont felülvizsgálatát, „amint megszűnnek a szükségállapot alatt bevezetett aránytalan intézkedések, és helyreáll a jogállamiság Törökországban”. A felülvizsgálat megfelelő időpontját a szükségállapot feloldása jelentené – közölték. Leszögezték ugyanakkor, hogy a török csatlakozási folyamat végét kellene jelentenie annak, ha Ankara végül visszaállítja a halálbüntetést.
Az állásfoglalásban elismerték, hogy Törökország az EU fontos partnere, mindazonáltal kiemelték, hogy az együttműködésre irányuló akaratnak mindkét fél részéről meg kell lennie, márpedig Ankara fellépése egyre inkább eltéríti az országot az Európa felé vezető útról. Az Európai Parlament állásfoglalása jogilag nem kötelező érvényű, de szakértők szerint fokozza a nyomást az Európai Bizottságra, illetve a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában illetékes uniós szervekre.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán kijelentette, hogy Ankara számára nincs jelentősége az Európai Parlament csütörtöki szavazásának a török csatlakozási tárgyalások felfüggesztését célzó állásfoglalásról, bármi is legyen az eredménye. A törökországi hatalomátvételi kísérlet során a puccsistákat nem számítva közel 250 ember halt meg, mintegy kétezren pedig megsebesültek. A történtek után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!