Hirdetés

Franciaországban négyezer halálesetet sikerült elkerülni a védettségi igazolással a szakértők szerint

•  Fotó: Europarl.europa.eu

Fotó: Europarl.europa.eu

Franciaországban a koronavírus elleni védettségi igazolás (oltási igazolás vagy 24 óránál nem régebbi negatív teszt) fél évvel ezelőtti bevezetésének köszönhetően négyezer halálesetet sikerült elkerülni – derült ki egy, a kormányhoz közeli elemzőcsoport kedden közzétett számításából.

MTI

2022. január 19., 10:232022. január 19., 10:23

A gazdasági elemző tanácsnak (CAE) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Bruegel Intézet közreműködésével készült tanulmánya azt is kimutatta, hogy 2021 második felében a GDP 6 milliárd euróval nőtt az intézkedésnek köszönhetően.

A védettségi igazolás nélkül a heti gazdasági össztermelés 0,6 százalékkal lett volna kevesebb a ténylegesen megtermeltnél

Hirdetés

– állítják francia közgazdászok és járványügyi szakértők.

A védettségi igazolás használatának közvetlen hatása volt a gazdasági termelésre, miután a beoltottak számára lehetővé tette, hogy kisebb kockázattal vegyenek részt a társadalmi és gazdasági kapcsolatokban, közvetett hatásként pedig csökkentette más szigorítások szükségességét - olvasható a tanulmányban.

A CAE szerint a koronavírussal fertőzöttek száma 30 százalékkal több lett volna a kórházakban, és 45 százalékkal több lett volna az intenzív osztályokon 2021 végén a védettségi igazolás nélkül.

A szerzők azt is állítják, hogy az oltakozási hajlandóságot is növelte a dokumentum bevezetése: 2021 végén a teljes lakosság 78,2 százaléka kapta meg az oltást, míg a dokumentum nélkül csak 65,2 százalék lett volna az arány.

„Az oltásra jelentkezők körében mutatkozó növekedésnek mintegy fele a védettségi igazolásnak köszönhető 2021 második felében” – jelentette ki Philippe Martin, a tanulmányt végző CAE elnöke a BFM hírtelevízióban.

korábban írtuk

Döntött a parlament: jön az oltottsági igazolás Franciaországban
Döntött a parlament: jön az oltottsági igazolás Franciaországban

A francia parlament két hétig tartó heves közéleti vita után vasárnap este elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltottsági igazolásról szóló törvénytervezetet.

Az augusztusban életbe léptetett védettségi igazolást a kormány tervei szerint hamarosan felváltja az oltottsági igazolás. A francia parlament két hétig tartó heves közéleti vita után vasárnap este elfogadta az erről szóló javaslatot, de az ellenzéki baloldal – bár megszavazta a tervezetet –, az alkotmánytanácshoz fordult az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának szavatolására. A testület január 21-én teszi közzé álláspontját, a törvény kihirdetése ezt követően várható.

Az oltottsági igazolás három adaggal lesz érvényes, s a jövőben egy negatív teszt nem elégséges a nyilvános helyekre való belépéshez, kivéve az egészségügyi intézményeket.

Oltottsági igazolást kell bemutatni az ötvennél több főt fogadó nyilvános helyeken, sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, vendéglátóhelyeken, hotelekben, vonatokon, távolsági buszokon, belföldi repülőjáratokon.

Az oltásra jogosultak 94 százaléka, a teljes lakosság nyolcvan százaléka (54 millióan) felvette az oltás első adagját, míg 78 százaléka a második adagot, 48 százaléka (32 millióan) pedig a harmadik adagot is megkapta.

Miközben a napi esetszám és a kórházban ápoltak száma is még növekedőben van, az intenzív osztályon ápoltak száma egy hét alatt két százalékot csökkent. Kedden újabb rekordot döntött a feltárt esetek száma 464 769 új fertőzöttel, jóllehet az elmúlt napokban már csökkenő tendenciát mutatott az omikron variáns terjedésének ritmusa, s a napi esetszám heti átlaga 294 ezer volt az előző hét 313 ezres átlagához képest. Az országban jelenleg 4 és 5 millió közé tehető a pozitív esetek száma, a járvány kezdete óta csaknem 15 millió koronavírusteszt bizonyult pozitívnak.

Kórházban kedden 26 526 fertőzöttet ápoltak, ami 750-nel több, mint 24 órával ezelőtt. Az intenzív osztályon ápoltak száma viszont 32-vel 3881-re csökkent. Utóbbiak jelentős többsége még a delta variánssal fertőződött meg. A járvány szövődményeiben több mint 127 ezren hunytak el az elmúlt két évben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
Hirdetés
Hirdetés