
Az EP-meghallgatás célja kideríteni, hogy „a közelmúltbeli fejlemények tükrében” a TikTok eleget tett-e a digitális szolgáltatásokról szóló irányelv szerinti kötelezettségeinek
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kedden hallgatja meg az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága a TikTok képviselőit a romániai elnökválasztással kapcsolatban – közölte pénteken Dan Nica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője.
2024. november 29., 13:192024. november 29., 13:19
A politikus Facebook-oldalán közzétett poszt szerint az általa kezdeményezett hivatalos meghallgatás célja kideríteni, hogy „a közelmúltbeli fejlemények tükrében” a TikTok eleget tett-e a digitális szolgáltatásokról szóló irányelv szerinti kötelezettségeinek.
– tette hozzá.
Dan Nica az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén felkérte az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent és a Biztosok Kollégiumát, hogy foglaljanak állást a „külföldi entitásoknak” a romániai elnökválasztás első fordulójába való „beavatkozása” ügyében.

A TikTok elutasítja az ellene megfogalmazott vádakat a romániai elnökválasztás első fordulóját megelőző kampánnyal kapcsolatban – áll a közösségi médiaplatformnak az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében.
Egy csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság egyik szóvivője újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy „a jelenlegi romániai helyzetre való tekintettel” pénteken kerekasztal-beszélgetést szervez az EB a romániai hatóságok és a TikTok közösségimédia-platform képviselőinek részvételével. A szóvivő hozzátette, hogy ez egy „bevett gyakorlat” választások előtt, és a beszélgetésre más platformok képviselőit is meghívták. „A tisztességes és szabad választások demokráciáink középpontjában állnak” – szögezte le.

Történtek kibertámadások az elnökválasztási folyamat befolyásolására – állapította meg csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a védelemért, a közrendért és a nemzetbiztonságért felelős hatóságok dokumentumai alapján.
Mint ismeretes, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden felkérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja ki a TikTok romániai tevékenységét. Az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön küldött állásfoglalásukban a közösségimédia-platform képviselői hangsúlyozták, hogy eddig nem találtak bizonyítékot a romániai elnökválasztással kapcsolatos rejtett befolyásolási tevékenységre.

A TikTok romániai működésének felfüggesztését kéri Pavel Popescu, a Román Távközlési Hatóság (ANCOM) alelnöke, amíg az állami intézmények le nem zárják az elnökválasztási kampány esetleges manipulációjával kapcsolatos vizsgálatot.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!