2012. szeptember 18., 08:292012. szeptember 18., 08:29
Bár az oroszbarát szervezetek és egyes oroszbarát politikusok korábban megpróbálták megakadályozni a megmozdulást, az végül békésen zajlott. A menet mintegy másfél órán keresztül tartott, a végén a résztvevők petíciót írtak alá, amelyben az ország alkotmányának módosítását kérik, oly módon, hogy az tegye lehetővé a Romániával való egyesülést. Emellett az orosz csapatok Transznisztriából, Moldova szakadár tartományából való kivonását és a kommunista párt betiltását is követelték.
Az egyik résztvevő szerint azért vonultak utcára, hogy az anyaországgal való egyesülés mellett tüntessenek. Mint elmondta, európai integrációt szeretnének, ehhez azonban előbb a Romániával való unió szükséges. Az eseményre a moldáv főváros polgármestere, Dorin Chirtoacă is kilátogatott, és üdvözölte a résztvevőket. A tervek szerint október 21-én Bukarestben is hasonló megmozdulást szerveznek a moldáv–román egyesülés érdekében.
Az egyesülési terveket nem mindenki nézi jó szemmel: Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök ma egy hete a Moszkvában tárgyaló moldáv miniszterelnökkel, Vlad Filattal lezajlott találkozót követően kijelentette: Oroszország érdeke az, hogy Moldova erős, önálló állam legyen. A mintegy 4 millió 300 fős lakosságú Moldova egyébként az egy főre jutó GDP alapján jelenleg Európa legszegényebb állama.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.