
Élve menekítettek ki két román állampolgárt – egy felnőttet és egy kiskorút – a hólavina által betemetett olaszországi szálloda romjai alól – közölte pénteken a bukaresti külügyminisztérium az olasz hatóságoktól érkezett hivatalos információk alapján.
2017. január 20., 18:302017. január 20., 18:30
2017. január 20., 21:542017. január 20., 21:54
A két román állampolgárt a pescarai kórházba szállították, nincsenek életveszélyben. A bukaresti külügyi tárca közleménye szerint a római román nagykövetség állandó kapcsolatban áll velük, családjukkal, illetve az olasz hatóságokkal.
Korábbi hírek szerint a lavina sújtotta közép-olaszországi Rigopiano szállodában rekedt többek között egy román állampolgárságú nő és két gyermeke is. Itáliai sajtójelentések szerint az asszony és egyik gyermeke túlélte a katasztrófát, a másik gyermek sorsáról nincsenek információk.
Akár 30 ember is eltűnhetett a két nappal ezelőtti lavinában, amely maga alá temette a szállodát. Eddig két holttestet tudtak kiemelni az épület romjai alól, és az olasz sajtó értesülése szerint már három további holttestet lokalizáltak. A mentőalakulatoktól származó információk szerint hat túlélőt, valamint öt halálos áldozatot találtak eddig a romok alatt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!