
Képünk illusztráció
Fotó: Képernyőmentés
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatban bírálta az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezet visszásságait, kifogásolva azt is, hogy a tervezet megvitatásába nem vonták be a magyar érdekvédelmi szervezeteket.
2022. július 26., 12:102022. július 26., 12:10
A KMKSZ honlapján kedden megjelent nyilatkozatban rámutatnak, hogy a törvénytervezet gyakorlatilag megegyezik az egy esztendővel ezelőtt közzétett változattal, azonban amíg „az előző célja a kisebbségi jogok garantálása volt, a jelenlegi már csak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok sajátosságait kívánja meghatározni”.
– áll a nyilatkozatban. A KMKSZ úgy értékeli, hogy a törvénytervezet „jelentős jogszűkítést jelent az Alkotmányban és más nemzetközi megállapodásokban rögzített normákhoz, illetve az eddigi gyakorlathoz képest, s a közelmúltban elfogadott oktatási és nyelvtörvényben kodifikált korlátozások megerősítését jelenti a nyelvi, oktatási, média stb. jogok területén”.
Emellett a jogszabálytervezet nem biztosítja a nemzeti szimbólumok szabad használatát, „a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, megnehezíti a kisebbségi szervezetek támogatását, ellehetetleníti a kisebbségi nyelven működő médiumok működését, s kimarad belőle az erőszakos asszimiláció tilalma is”.
ami megfosztja a nemzeti kisebbségeket „bármiféle intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jog érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is”. „A tervezet elfogadása a kisebbségek jogi helyzetének további romlásához vezetne” – szögezte le a KMKSZ a nyilatkozatban.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!