Pénz beszél. Az izraeli hadsereg a Hezbollahhoz közel álló bankot támadta Libanonban
Fotó: UNICEF
Izrael további légicsapásokat hajtott végre Bejrútban és Dél-Libanonban vasárnap, többek között egy olyan bank fiókjaira, amely szerinte támogatja a Hezbollahot.
2024. október 21., 09:302024. október 21., 09:30
A BBC beszámolója szerint robbanások hallatszottak Bejrút déli részén, a Hezbollah által ellenőrzött Dahíje kerületben, valamint a Bekaa-völgyben és Dél-Libanonban.
Az izraeli hadsereg korábban 25 libanoni területen – köztük 14-ben a fővárosban, Bejrútban – élő embereket figyelmeztetett, hogy az éjszaka folyamán csapásokat tervez végrehajtani.
Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője vasárnap este közleményben figyelmeztetett, hogy „
„Az elkövetkező órákban több célpontra fogunk csapást mérni, és további célpontokra az éjszaka folyamán” – mondta.
„Az elkövetkező napokban fel fogjuk tárni, hogy Irán hogyan finanszírozza a Hezbollah terrortevékenységét a terrorizmus fedőszervezeteként működő civil intézmények, egyesületek és nem kormányzati szervezetek felhasználásával” – tette hozzá az izraeli szóvivő.
Az NNA libanoni állami hírügynökség
Emellett a banknak a bejrúti Rafik Hariri nemzetközi repülőtér közelében lévő fiókjára mért csapásról is beszámolt. A felvételeken látható volt, hogy a repülőtér közelében történt robbanást követően füst szállt fel.
A banknak több mint 30 fiókja van Libanon-szerte, köztük 15 Bejrút sűrűn lakott területein – jelentette a Reuters.
Az Egyesült Államok szerint a Hezbollah is ezt a szervezetet használja pénzügyeinek kezelésére.
Közben a Hezbollah közölte, hogy vasárnap újabb rakétákat lőtt ki Izraelre, katonai támaszpontokat véve célba. Azt is közölte, hogy a Dél-Libanonban lévő izraeli csapatokra is lőtt.
Vasárnap este az IDF közölte, hogy az elmúlt 24 órában
Azt is közölte, hogy harci gépei „hírszerzésen alapuló csapást mértek a Hezbollah hírszerző központjának egyik parancsnoki központjára és egy földalatti fegyverműhelyre Bejrútban”.
Azt mondta, hogy lépéseket tettek „a polgári áldozatok lehetőségének csökkentése érdekében”.
A Hezbollah és libanoni tisztségviselők azzal vádolják Izraelt, hogy civileket vett célba, amit Izrael tagad.
Vasárnap
az Izraellel határos dél-libanoni Marwahin városban. Ez az elmúlt hetekben történt hasonló incidenseket követi.
A libanoni egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy Izraeli légicsapásokban Libanonban legalább 16 ember meghalt és 59 megsebesült szombaton.
A legtöbb haláleset Dél-Libanonban és Nabatijéhben történt, további sérültek vannak a Bekaa térségében – közölte a minisztérium vasárnap.
Amióta Izrael szeptember 16-án fokozta a Hezbollah elleni csapásait,
– derül ki a CNN-nek az egészségügyi minisztérium elküldött adatokból.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről – közölte a testület hétfőn.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss nyilatkozatban megerősítette, kész elmenni Budapestre, hogy „bármilyen formában” felvegye a kapcsolatot az ott találkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
„Nem szép dolog”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg az EU-tag Magyarországra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Ukrajnáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője.
Bár vasárnap összecsapásik zajlottak Gázában, amelyek során izraeli katonák haltak meg, az izraeli hadsereg pedig gázai célpontokat támadott, a felek szerint elkötelezettek a tűzszüneti megállapodás betartása mellett.
Donald Trump amerikai elnök a feszült hangulatú pénteki találkozón arra ösztönözte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy adjon át területeket Oroszországnak, ami csalódást okozott az ukrán delegációnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett szankciók miatt az orosz elnöki repülőgép nem használhatja a nyugati országok légterét, így mintegy 5000 kilométeres út megtétele után érkezhet meg Budapestre.
Egy év alatt több mint 15 millióval emelkedett, és meghaladja az 1,4 milliárdot a katolikusok száma a világban, miközben a papi hivatást választók száma csökkent – derült ki a Fides katolikus hírügynökség statisztikáiból.
Magyarország biztonságos ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Washingtonban pénteken azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint Budapesten rendezik következő találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
szóljon hozzá!