
Fotó: Neil Hall/EPA/Agerpres
A Hamász radikális palesztin szervezet Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt vádolta hétfőn a tűzszüneti tárgyalások akadályozásával.
2024. július 09., 08:002024. július 09., 08:00
A Hamász felszólította a konfliktus szereplői között közvetítőket, hogy vessenek véget annak, amit a Telegram-oldalán Netanjahu „manipulációinak és bűntetteinek” nevezett.
Az izraeli kormányfő vasárnap este az izraeli delegáció mozgásterét meghatározó „alapelveket” jelentett be. Hangsúlyozta, hogy
Hétfőn izraeli páncélosok hatoltak előre Gázaváros szívébe éjszakai bombázásokat követően, amelyekben palesztin hatóságok szerint több tucat ember vesztette életét.
– hangoztatták.
Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője pedig arra figyelmeztette a közvetítőket Telegram-oldalán, hogy Izrael katonai akciói a Gázai övezetben semmissé tehetik a tárgyalási folyamatban eddig elért eredményeket. Mindemellett Netanjahut és az izraeli hadsereget tette felelőssé a tárgyalások esetleges összeomlásáért.
Az Egyesült Államok tárgyalódelegációja, élén William Burnsszel, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjével hétfőn érkezett a megbeszélések helyszínéül szolgáló Kairóba.

Benjámin Netanjahu kormányfő a túsztárgyalásokon az izraeli delegáció mozgásterét meghatározó „alapelveket” jelentett be vasárnap este.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!