
Fotó: Facebook/Nicu Popescu
A Moldovai Köztársaság a volt szovjet tagköztársaságok egy részét tömörítő Független Államok Közösségéből (FÁK) való kilépést fontolgatja – jelentette ki Nicu Popescu, az ország külügyminisztere egy interjúban.
2023. január 12., 14:572023. január 12., 14:57
Az Oroszország vezette szervezet jelenleg a 15 volt szovjet tagállam közül kilencet tudhat a tagjai sorában.
A moldovai diplomácia vezetője az N4 csatornának nyilatkozva emlékeztetett:
„Nem látunk a FÁK-ban olyan folyamatokat, amelyek a Moldovai Köztársaság érdekeit szolgálnák. Vannak ugyan találkozók, de mi nem is veszünk részt rajtuk. EZ a válaszunk az Ukrajna elleni orosz agresszióra. Az exporttal már 2006 óta gondjaink vannak, az idő múlásával pedig azt látjuk, hogy ez a szervezet egyre kevésbé releváns országunk számára” – hangoztatta a miniszter.

Orosz részről ugyan valóban felmerült, hogy létre kellene hozni a szárazföldi összeköttetést Moldova szakadár régiójával, Transznisztriával, azonban ennek a megvalósítása katonai szempontból nehezen kivitelezhető lenne.
Hozzátette, Moldova nem vesz részt a szervezet egyetlen találkozóján sem, és egyértelműen kifejezi elutasítását az ukrajnai orosz agresszióval szemben.
– mondta Popescu a szervezetből való esetleges kilépésre utalva.
A FÁK-nak jelenleg Oroszország mellett Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, a Moldovai Köztársaság, Tádzsikisztán és Üzbegisztán a tagja.
Moldova eközben az Európai Unió felé kacsingat: az ország tavaly március 3-án nyújtotta be a csatlakozási kérelmét, nem sokkal az Ukrajna elleni orosz invázió február 24-i kezdete után.
Maia Sandu államfő akkor arról beszélt: Moldovának egyértelműen az európai uniós csatlakozás a célja, és készen állnak mindent megtenni ezen alapvető nemzeti célkitűzés eléréséért. Az EU június 23-án Ukrajnával együtt tagjelöltté nyilvánította az országot.

Alaposan felkavarta a kedélyeket országában a moldovai hírszerzés vezetője, Alexandru Musteaţa, aki arról beszélt: Oroszország jövőre Moldova irányába is offenzívát indíthat.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
Románia részese az ukrajnai háborúnak – állította Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövet a hétvégi drónincidensek kapcsán.
Az Egyesült Államok elnöke elleni gyilkosság kísérlete is szerepel a Cole Allen ellen emelt vádak között – jelentette be Todd Blanche amerikai megbízott igazságügyi miniszter hétfőn.
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.
Megalakult a Fidesz-frakció, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója is hétfőn. Nem veszi át mandátumát Orbán Viktorhoz hasonlóan Semjén Zsolt, Kövér László és Rogán Antal sem.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy „jó beszélgetéseket” folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ukrajnai háború rendezése érdekében.
szóljon hozzá!