
2012. november 05., 07:212012. november 05., 07:21
Magyarországon tegnap számos településen megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján. Varga Mihály elmondta, meg kell emlékezni a Nyugat november 4-ei hűtlenségéről, gyávaságáról és árulásáról is, és a magyarságnak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy Európa és az Egyesült Államok vezetőinek fennkölt szavai, a szabad világ nevében elhangzott kioktatásai ellenére a legnagyobb élethalál küzdelmében egyedül maradt.
„A szabad világ, amely nem pusztán szolidaritást, hanem katonai segítséget is ígért, november 4-én szemlesütve, gyáván tétlen maradt” – emlékeztetett a fideszes politikus. Budapest XVIII. kerülete 1956-os emlékművének tegnapi avatóján Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta, 1956-ban a magyar nemzet megmaradása volt a tét, az emberhez méltó élet biztosítása volt a cél, és a nemzet önbecsülése forgott kockán, ezért nem számított a túlerő.
Szintén tegnap Orbán Viktor kormányfő jelenlétében adták át Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának és a Nagy Imre Alapítványnak a kivégzett miniszterelnök egykori bőröndjét, amely nemrég került elő Bosznia-Hercegovinából.
Ezzel egy időben Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 1956-os halálraítélt Hódmezővásárhelyen arra szólított fel, hogy „1956 címerét soha ne adjuk át a hóhérok kezébe”. „Az ’56-os címer miatt nagyon sok ember végezte az akasztófán, s ma hóhéraink akarják kisajátítani a vörös csillag helyett” – mondta az egykori forradalmár. A napokban a Kossuth család tiltakozott amiatt, amiért Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-án felszólította híveit, legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt „az új köztársaság megszületéséig”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.