
Fotó: Facebook/The White House
A döntésről szóló, szombaton megjelent bírói közlemény előzetes szándékról szól a különleges szakértő kinevezésére. A döntést Donald Trump beadványának áttekintése, valamint az előterjesztett rendkívüli körülményeket figyelembe véve hozta meg a bíróság.
2022. augusztus 28., 09:492022. augusztus 28., 09:49
Donald Trump ügyvédei hétfőn a „kivételes körülményeket” jelölték meg fő indokul arra, hogy a nyomozóhatóság munkájának felügyeletére egy független harmadik fél kirendelését kérik. Beadványuk szerint az a döntés, miszerint a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) házkutatást tarthatott egy magáningatlanban csupán néhány hónappal a 2022-es félidős választások előtt, felvet politikai számításokat, ami „azt célozhatja, hogy megpróbálják a Republikánus Párt vezető hangját elhalkítani”.
Szintén szombaton a Nemzeti Hírszerzés (National Intelligence) igazgatója, Avril Haines levélben tájékoztatta a kongresszus két bizottságának demokrata párti elnökeit,
Pénteken az amerikai igazságügy ugyan jórészt olvashatatlanná téve, de nyilvánosságra hozta a Donald Trump házában augusztus 8-án tartott házkutatásról készült eskü alatti dokumentumot. A nyilvánosságot egy bíró rendelte el, aki ugyanakkor engedélyezte a tartalom egy részének titokban tartását.
A 38 oldalas, úgynevezett eskü alatt tett nyilatkozatot a házkutatást vezető FBI ügynök tette. A nyilvánosságra hozott nyilatkozat tartalmának nagyjából a fele nem olvasható, köztük az azt aláíró ügynök neve sem, ezért a dokumentum inkább megerősítésül szolgált arra, hogy olyan, Donald Trump hivatali idejéből származó, a hatóság szerint minősített iratokat kerestek, amelyek egy része már korábban visszakerült az amerikai állami levéltárhoz (National Archives and Records Administration).

A Fehér Ház szóvivője vasárnap tagadta, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott volna a Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán tartott házkutatásról, amelyet múlt hétfőn bírósági végzés alapján folytatott le az FBI.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!