2012. június 01., 13:452012. június 01., 13:45
A Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke által aláírt tiltakozás szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Délvidéken - Szabadkán és Muzslyán - „ismét tettleg bántalmaztak magyarokat, pusztán a nemzetiségük miatt”.
A tanács szerint az európai integrációs törekvéseit hangoztató Szerbia csak azzal bizonyíthatja érettségét az európai uniós tagságra, ha erőteljesen fellép az etnikai alapú jogsértések, tettlegesség ellen. „Az ember méltóságát súlyosan sérti, ha szülőföldjén nem használhatja anyanyelvét, mert attól kell tartania, hogy atrocitások érik” - olvasható a tiltakozásban.
Az Emberi Méltóság Tanácsa határozottan kéri a szerb hatóságokat, hogy minden ilyen esetben erélyesen lépjenek fel, és az elkövetőket példásan büntessék meg.
Május 19-én több magyar fiatalt bántalmaztak szerb huligánok Szabadkán, a Fasizmus áldozatainak terén. A szerbiai „múzeumok éjszakáján” megtámadott fiatalok zöme a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója, de volt köztük egyetemi hallgató is.
A magyar nemzetpolitikai államtitkárság május 25-én kiadott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy Szabadkán még mindig nemzetiségi hovatartozásuk, magyar beszédük miatt támadnak meg fiatalokat. Egyúttal jelezte: elvárják, hogy a szerb rendőrség az eset súlyának megfelelően, az etnikai indíttatást figyelembe véve, minél hamarabb vizsgálja ki az esetet.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.