A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Az előre hozott választások és az államfő hivatalából való felfüggesztése csak súlyosbítaná a Romániát sújtó politikai válságot – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Védelmébe vette Marco Rubio amerikai külügyminiszter az ország athéni nagykövetét, Kimberly Guilfoyle-t, aki azzal váltott ki botrányt, hogy sajtóértesülések szerint a román kormány megbuktatásához hasonló eljárással fenyegette meg a görög kormányt.
Bár korábban bírálta Románia hitelezőit, George Simion, az AUR elnöke most más hangnemet ütött meg, és igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ha pártja hatalomra kerül, minden nemzetközi pénzügyi kötelezettségének eleget tesz.
Egyre komolyabbnak tűnik a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion eltökéltsége Nicușor Dan államfő felfüggesztésére.
Az ellenzéki pártok körében inkább elutasítás, a kormányoldal részéről fogékonyság tapasztalható, miután Nicușor Dan államfő Luca Niculescu külügyi államtitkár személyében hétfő este megnevezte új, immár negyedik miniszterelnök-jelöltjét.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányának múlt heti parlamenti kudarca után Nicușor Dan államfő hétfőre újabb egyeztetésekre hívta a parlamenti pártokat, hogy ezt követően újabb, immár negyedik miniszterelnök-jelöltjét is megnevezze.
Már az Egyesült Államokban is hullámokat vetett az ország athéni nagykövete, Kimberly Guilfoyle romániai kormánybuktatással kapcsolatos kijelentése: ellenzéki politikusok az ügy kivizsgálását követelik.
Kihallgatásra beidézte pénteken reggelre az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) jászvásári kirendeltsége Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnököt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét.
Nicușor Dan államfő közölte, az elnöki hivatal ígéretéhez híven előbb-utóbb közzé teszi a jelentést a 2024-es elnökválasztás eredményének érvénytelenítéséről.
Romániának támogatnia kell a vertikális gázfolyosó fejlesztését és az Egyesült Államokkal való partnerség megerősítését, de egyértelműen megkülönbözteti a szállítási infrastruktúra fejlesztését és az amerikai LNG beszerzését – jelentette ki Ilie Bolojan.
Siegfried Mureșan kormánya azért nem kapta meg az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatását a szerdai bizalmi szavazáson, mert a pártnak saját kormányzati ambíciói vannak – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János elemző.
Románia számára fontos az Egyesült Államokkal fennálló jó viszony, mint ahogy a Vertikális folyosó is, de ettől a gázvásárlások esetében továbbra is a versenyképes ár a legfontosabb tényező – jelentette ki Oana Țoiu.
Nem történt meglepetés a parlament két házának szerdai együttes ülésén: a törvényhozók nem szavaztak bizalmat a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök vezette kormánynak.
Semmitmondó nyilatkozatban reagált a washingtoni külügyminisztérium a botrányra, amely amiatt tört ki, hogy Kimnerly Guilfoyle, az Egyesült Államok athéni nagykövete a román kormány megbuktatásáról beszélt.
Újabb cáfolattal állt elő Bogdan Ivan volt gazdasági miniszter azon vádak kapcsán, miszerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) amerikai sugallatra buktatta meg az Ilie Bolojan vezette kormányt.