Hirdetés

Zuhanórepülésben a Tarom: felére csökkent a járatszám, „eltűnt” egymillió utas, és messze még a szárnyalás

•  Fotó: Facebook/Tarom

Fotó: Facebook/Tarom

Mély sebeket okoz a Taromnak a koronavírus-világjárvány: a román állami légitársaság úgy számol, hogy a következő egy évben több mint egymillióval kevesebb utast fog szállítani, mint 2019-ben, és a „gyógyulási” folyamat is hosszú lesz, alig 2024-ben érhetik el újra a tavalyi szintet.

Krónika

2020. október 20., 09:562020. október 20., 09:56

A légi szállítás egyike azoknak az ágazatoknak, amelyeket a leginkább sújtott a koronavírus-világjárvány, alaposan megsínylette a pandémia miatt világszerte bevezetett korlátozásokat az amúgy a súlyos veszteségeket követően szárnyalásnak induló román állami légitársaság, a Tarom is.

Egy, az Economica.net gazdasági portál birtokába jutott belső elemzésük szerint bár a 2019-es immár a tizenkettedik egymást követő év volt, amikor veszteséget regisztráltak, utasaik száma viszont rekordot döntött, több mint 3,1 millió személyt szállítottak, és úgy becsülték, hogy a trend idén is folytatódik. 

Hirdetés

A világjárvány azonban áthúzta a számításaikat, erőteljes visszaesésre számítanak, és messze még a 2019-es szint.

Az elemzés szerint a 2020. december 1. és 2021. november 30. közötti időszakban a Tarom 2 093 000 személyt tervez szállítani, ami több mint egymillióval elmarad a 2019-es szinttől. A 2021–2022-es időszakban is csak 2,9 millió utassal számolnak, és a mostani várakozások szerint egy évvel később is alig haladja meg a 3 milliót a román állami társaság által szállított utasok száma.

A 2024-es lehet az az esztendő, amikor legalább meg tudják ismételni a 2019-es teljesítményt.

korábban írtuk

Húsba vágó reformokat várnak a mélyrepülésben levő Tarom új vezetőjétől
Húsba vágó reformokat várnak a mélyrepülésben levő Tarom új vezetőjétől

Meg lehet menteni a Tarom légitársaságot, azonban mélyreható átalakításra van szükség, az új vezetőség küldetése pedig, hogy élő húsba vágjanak – jelentette ki szerda este Lucian Bode közlekedésügyi miniszter.


A járatok számát illetően is visszaeséssel számolnak. A 2020. december 1. és 2021. november 30. közötti időszakban 40 százalékkal kevesebbszer szállhatnak fel gépeik, mint 2019-ben, amikor 40 000 felszállást regisztráltak. Ez a szám 2022-re elérheti a 36 ezret, 2023-ban meghaladhatja a 37 ezret,

így ez a mutató sem éri utol a 2019-es szintet 2024-nél hamarabb.

korábban írtuk

Több száz alkalmazott repülhet a Taromtól
Több száz alkalmazott repülhet a Taromtól

Több mint 370-nel csökken az idén a Tarom román állami légitársaság alkalmazottainak száma a vállalatnak a román közlönyben megjelent költségvetése szerint – adta hírül csütörtökön a Digi24 hírtelevízió.


A 2019-es amúgy már a tizenkettedik egymást követő veszteséges év volt a Taromnál, a mínusz a tavalyi év végén 171 millió lejre rúgott.

A mostani zuhanórepülést követően az 1800 alkalmazottat foglalkoztató vállalat sorsa a tulajdonos román állam kezében van.

Mostanáig az Európai Bizottság 19,3 millió euró értékben hagyott jóvá hitelgaranciát, ami a kijárási korlátozások idején elszenvedett veszteségek finanszírozására elégséges. A pénzügyminisztérium által biztosított hitelgaranciák teljes összege meghaladja a 312 millió lejt.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés