
Elhúzódik. A zilahi körgyűrűnek már rég el kellett volna készülnie
Fotó: Facebook/Pro Infrastruktúra Egyesület
A kínai Sinohydro cég közel négy és fél éve küzd a Zilah melletti „minikerülőút” megépítésével, pedig az építkezésnek két évig kellett volna tartania – mutatott rá a Pro Infrastruktúra Egyesület vasárnap este.
2025. augusztus 11., 19:412025. augusztus 11., 19:41
„A kínaiak a körgyűrű egyharmadát saját pénzükből építették meg” – közölték a romániai infarstrukturális beruházásokat figyelemmel követő, szakértőkből álló civil szervezet képviselői, megjegyezve: az egész olyan, mintha a Dilibogyók című vígjáték remake-je lenne..
„Már 2023 tavaszán jeleztünk, hogy országunkban is megdőlt a kínai gyorsaság mítosza az útépítés terén.
– írták a közösségi oldalukon.
A szerződést 2020. július 31-én írták alá, és 2020. szeptember 25-én adták ki az utasítást a munkálatok elkezdésére, 6 hónapos tervezési és 24 hónapos kivitelezési idővel.
A dokumentumok szerint a munkálatok 2021. április 14-én kezdődtek, és 2023 áprilisára kellett volna elkészülniük egy mindössze 5,53 kilométer hosszú, egyirányú úton.
A kínaiak a körgyűrű egyharmadát a saját pénzükből építették. Ők úgy tesznek, mintha dolgoznának, a román állam pedig úgy, mintha fizetne” – közölték a szervezet szakértői.
Szerintük ráadásul „a CNAIR a mai napig sem volt képes döntést hozni a hidak kopásálló aszfaltjáról, ahogyan azt egy hasonló esetben az A7-es Ploieşti-Focşani autópályán egy szempillantás alatt megtette”.
„Ott lehetséges volt, mert a 2024-es választások miatt maximális nyomás nehezedett rájuk. Kis erőfeszítéssel egy hónap alatt be lehetne fejezni az egészet... de nem lennénk meglepve, ha a munkálatok 2026-ig elhúzódnának. Mit lehetne még mondani erről a román–kínai nemzetközi szégyenről?!” – írták az egyesület képviselői.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!