Hirdetés

Uniós szabályokat sérthet az élelmiszer-piaci megszorítás

Kötelezettségszegési eljárás indulhat Románia ellen, ha a szenátus után a képviselőház is megszavazza a belföldi termékek előnyben részesítését célzó jogszabályt. Gyerkó László, a Versenytanács alelnöke lapunknak elmondta, konzultatív jellegű jelentésében az intézmény kétszer is arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy nem ért egyet az élelmiszeripari korlátozással. A felsőház által megszavazott törvény szerint a hazai élelmiszerüzleteknek hús-, zöldség- és gyümölcskínálatuk legkevesebb 51 százalékát a belföldi piacról kell előteremteniük.

Rostás Szabolcs

2015. október 07., 16:402015. október 07., 16:40

2015. október 07., 19:162015. október 07., 19:16

A lapunk által már ismertetett javaslat eredeti formájában csak a nagy bevásárlóközpontokat kötelezte volna az import áru arányának korlátozásra, az elfogadott változat azonban az ország valamennyi élelmiszerüzletére kiterjesztette a rendelkezés hatályát.

A tervezet – amelynek hatályba lépéséhez a képviselőház jóváhagyására is szükség van – csak a téli hónapokban nyújt teret némi engedményre, decemberben és januárban ugyanis az üzletek polcain található gyümölcsök és zöldségek legtöbb 70 százaléka lehetne import. Ovidiu Donţu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora azzal indokolja előterjesztését, hogy az intézkedés munkahelyeket teremtene, növelné az adóbevételeket, továbbá a romániai piac, valamint a gazdák és a mezőgazdasági kistermelők versenyképességét, ugyanakkor több friss termék lenne kapható a boltokban.

Egyébként a politikus többek között az Európai Unió vidékfejlesztési politikájára hivatkozik, amely 2014-2020-as programidőszakában nagy hangsúlyt fektet a rövid élelmiszer-ellátási láncok kiépítésére, a helyi termelők és a helyi fogyasztók közötti távolság csökkentésére, a helyi piacok előtérbe helyezésére.

Ehhez képest a Versenytanács arra figyelmeztet, hogy a törvénytervezet uniós versenyszabályokba ütközik. „Érthető, hogy minden ország előnyben kívánja részesíteni saját, belföldön előállított termékét, viszont meg kell vizsgálni, hogy szavatolhatóak-e a beszállítás minőségére, mennyiségére, időtartamára vonatkozó feltételek. Jó lenne, ha például a székelyföldi kolbásznak nagyobb piaca lenne, de kérdéses, hogy van-e, aki megtermeljen annyi árut a kívánt mennyiségben – jelentette ki a Krónikának Gyerkó László.

A versenyhivatal alelnöke hozzátette, a törvény elfogadását nem előzte meg reális elemzés, ugyanakkor az uniós szabad piacot, az áruk szabad mozgására vonatkozó rendeleteket figyelembe véve szerinte nem lehet gyakorlatba ültetni az ehhez hasonló megszorító intézkedést. A versenytanács alelnöke szerint amennyiben a képviselőház változatlan formában szavazná meg a jogszabályt, az EU kötelezettségszegési eljárást indítana Románia ellen.

Delia Nica, a romániai áruházláncok országos szövetségének ügyvezető igazgatója a Hotnews portálnak úgy nyilatkozott, semmi kifogásuk az ellen, hogy például a nyári hónapokban kizárólag hazai termékekkel töltsék fel az üzletek polcait, ez azonban a belföldi termelési kapacitást tekintve szerinte lehetetlen. „Alternatívát is biztosítani kellene a kereskedők számára arra az esetre, ha nem tudják feltölteni a készletüket kizárólag a helyi piacról. Mi a teendő például az ideihez hasonló aszályos évben, amikor elégtelen mennyiségű hazai zöldség és gyümölcs termett? – tette fel a kérdést Nica.

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter üdvözölte a kezdeményezést, szkeptikusnak mutatkozott azonban a tekintetben, hogy a belföldi termelés megfelelne-e a többletkeresletnek. A tárcavezető úgy véli, az importból származó élelmiszer forgalmazásának korlátozása csak az életképes termelőszövetkezetek működése, a gazdák társulása esetén lenne lehetséges.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Hiába a saját otthon, ha nyomorgunk benne: kitörés a lakhatási válságból

Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.

Hiába a saját otthon, ha nyomorgunk benne: kitörés a lakhatási válságból
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
Hirdetés
Hirdetés