Hirdetés

Újra nekifutnak: új licitet írtak ki az észak-erdélyi sztráda két szakaszára

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Újabb versenytárgyalást hirdetett meg a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére – számolt be csütörtök este a Facebook-oldalán a CNAIR vezérigazgatója.

Hírösszefoglaló

2023. január 27., 07:512023. január 27., 07:51

Cristian Pistol közlése szerint az összesen 41 kilométeres sztrádaszakasz – beleértve a Meszes alatti 2,8 kilométeres alagutat is – megépítésére 78 hónap áll majd a kivitelező rendelkezésére (18 hónap a tervezésre és 60 hónap a munkálatokra).

Az új kiírásra azért volt szükség, mert az előző versenytárgyalás meghirdetése óta erőteljesen megnőttek az árak az ágazatban.

Hirdetés

A beruházást uniós alapokból finanszírozzák.

A szerződés szerint a kivitelezőnek a 2,89 kilométeres Meszes-alagút mellett összesen 65 viaduktot, hidat és felüljárót kell megépítenie – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Miután három évig nem hirdettek győztest, új licitet írnak ki az észak-erdélyi sztráda egyik legproblémásabb szakaszára
Miután három évig nem hirdettek győztest, új licitet írnak ki az észak-erdélyi sztráda egyik legproblémásabb szakaszára

Érvényteleníteni készül az országos közútkezelő az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Vaskapu közötti 41 kilométeres szakaszának tervezésére és megépítésére immár három éve kiírt közbeszerzési eljárást, és új licitet fog meghirdetni.

korábban írtuk

Az észak-erdélyi autópálya befejezésére kér kormányzati támogatást hat megye önkormányzata
Az észak-erdélyi autópálya befejezésére kér kormányzati támogatást hat megye önkormányzata

Nyílt levélben kérték a román kormányt az Északnyugati Fejlesztési Régióhoz tartozó megyék tanácselnökei hétfőn, hogy támogassa az észak-erdélyi autópálya befejezését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
Hirdetés