
Fotó: 123RF
Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2023. augusztus 04., 12:052023. augusztus 04., 12:05
2023. augusztus 04., 12:052023. augusztus 04., 12:05
Az első negyedévi növekedés még 5,2 százalékos volt, majd április végéig 3,4, május végéig pedig 3,3 százalékra lassult.
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint az idén az első hat hónapban 2,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben.
A nem élelmiszerek értékesítési volumene 4,2 százalékkal nőtt, míg az üzemanyag-eladásé 1,8 százalékkal csökkent az előző év első hat hónapjához képest.
Júniusban a román kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 1,5, míg a naptárhatással kiigazított érték szerint 2 százalékkal nőtt a tavaly júniusi szinthez viszonyítva.
Mint ismeretes, a belföldi fogyasztás alakulását jelző kiskereskedelmi forgalom tavaly 4,4 százalékkal nőtt Romániában éves összevetésben. 2021-ben a bővülés üteme 10,1 százalék volt, míg 2020-ban 2,2 százalék.

A nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!